Osztrák partnerünk, a Naturpark Geschriebenstein szeptember 4-én 12. alkalommal megrendezte Geschriebenstein Roas (Írottkő Vándorlás) túráját.
A kőszegi és cáki frissítő- és igazolópontokon az Írottkő Natúrparkért Egyesület biztosította az önkénteseket. A hulladékmentes ellátást a Puregreen projekt keretében beszerzett eszközökkel oldottuk meg.
Az osztrák natúrpark beszámolójának rövid összefoglalása következik:
Ebben az évben 314 túrázó próbálta ki magát az 56 kilométeres távon, Burgenland legmagasabb hegye, az Írottkő körül.
Az érvényes Korona-intézkedések ellenőrzése után a résztvevők megkapták startcsomagjukat és egy kis reggeli után indulhattak.
A túra Althodis lombkorona-tanösvényén keresztül vezetett Hirschenstein hegyén (Nagy Szarvaskő) keresztül Oberkohlstätten (Felsőszénégető) községig. Innen tovább Lockenhaus (Léka), majd Rattersdorf (Rőtfalva) következett, ahol a résztvevők a határon átkelve Kőszegre érkeztek. Cák és Bozsok egy újabb határátlépéssel Rechnitz-ben (Rohonc) elérték a célt, ahol minden résztvevő átvehette a teljesítésért járó oklevelet.
Kerüljük a műanyag hulladékot!
Az idei túra jelmondata értelmében a frissítő pontokon nem osztottak műanyag poharakat, hanem minden résztvevő kapott a startcsomagjában egy saját palackot, amit a startnál és minden megállónál feltölthetett.
A szervezők minden önkéntesnek, szponzornak és egyesületnek köszönik a támogatást, és természetesen külön köszönet a résztvevőknek, akik teljesítették az Írottkő Vándorlást.
Az eredeti szöveg itt érhető el.