Közösen a hulladékmentes Natúrparkért!
hulladékgyűjtési akció ápr. 24. Illés Péter fotói előtte-utána
Illés Péterék ( a TEKI igazgatóhelyettese) és tanítványai közül Pajtli Bendegúzék is aktív szerepet vállaltak a szombati hulladékmentesítésben. Bendegúzék a Hétforrás és az Okmányos környékén, Péterék a Gyöngyös mellett segítettek a természetnek… A fotók önmagukért beszélnek! A hulladékmentesítési helyszínek (előtte-utána fotókból néhány) a bejárt útvonal, az összegyűjtött hulladék mennyisége…
kreatív tábla Velemben – vajon ki az alkotó?
Április 23.-án pénteken egy figyelemfelkeltő kreatív táblát találtunk Velemben a Szent Vid-hez felvezető turistaút mellett. Eddig nem sikerült kideríteni ki az alkotó, pedig dicséretes munkát végezett az összegyűjtött szemétből megalkotott tábla készítésével. Köszönjük!
Hulladékgyűjtés április 24. Horváth Virág fotói
Április 24-én szombat délelőtt Horváth Csabáék családi program keretében jártak be egy területet. Vászonszatyrokkal, kosárral vágtunk neki, de vittünk egy zsákot is tartalékba. A vászonszatyrok megteltek, ezért tartalmuk a zsákba vándorolt… A mennyiség nem túl sok, de találtunk két olyan helyszínt amit a sok hulladék miatt nem tudtunk összeszedni, de jelöltük az EnviroMind felületén! Így … Hulladékgyűjtés április 24. Horváth Virág fotói bővebben... →
Hulladékgyűjtés április hónapban: Balázs Borbála fotói
Balázs Borbála és családja több napon is gyűjtöttek hulladékot a natúrpark erdős területein, az Óház körül, a Pogányokban, Cák környékén…
videós és letölthető pdf-es használati útmutató az enviromind.hu észlelési felület natúrparki használatához
2021. április és május hónapban használhatjuk az iASK enviromind.hu felületét natúrparki hulladék problémák rögzítéséhez. A projekt partnerkódja 2021. A nemzetközi munkacsoport ülésen Morzsa László szoftver és adatmérnök tartott előadást a felület használatáról. Miután sokan nem tudtak részt venni a munkacsoport ülésen, de jelezték, hogy érdekli őket a téma, ezért az előadást közzétesszük.
Zöldhálózat az Írottkő Natúrparkban
"Zölden" gondolkodsz? Fontosnak tartod a tudatos életmódot, a TERMÉSZETTEL való összhangot? Csatlakozz a zöldhálózathoz!
kreatív foltozás – japán módra: boro és sashiko
Ha egy ruha elszakad, foltozd meg kreatívan! Szebb lesz, mint újkorában! A japán boro technika (évszázados hagyományként) rongydarabokból állít össze ruhákat. A sashiko technika pedig díszítő öltésekkel teszi széppé és egyedivé a foltozást. És ehhez nem kell más, csak egy tű, némi hímzőfonál és egy kis bátorság! Nem lehet elrontani :)! Segítségül egy kis képes … kreatív foltozás – japán módra: boro és sashiko bővebben... →
A környezettudatos tanárok, környezettudatos diákokat “teremnek”- avagy a kőszegi evangélikus középiskola a TEKI “zöldsége”
A TISZTAZÖLD (PUREGREEN) projekt fontos partnerei a térség középiskolái. Elsőként a TEKI azaz a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettesét és biológia tanárát, Illés Pétert kérdeztem, aki személyesen is elkötelezett természetvédő és környezettudatos ember. Szemléletét diákjainak is hiteles személyként tudja közvetíteni.
zero waste “Z generáció”= GREENeration
Vándorúton a kiállítás
Emlékszel még az Írottkő Natúrpark kültéri kiállítására? Szeretnéd tudni, merre jár? Itt elolvashatod, és kérheted, hogy hozzátok is "elmenjen" :)!
Mit tanulhatunk a Z-generációtól? Nem az vagy, amit birtokolsz… a megosztás az új trend!
Találtunk egy igen érdekes összefoglalót egy kutatásról, hogy miért szeretjük halmozni, gyűjteni a tárgyainkat és igazából mire is vágyunk. A körforgásos gazdaság is tanít… De hogyan függ össze a körforgásos gazdaság a birtoklási vágyunkkal? És mit lát másként a Z-generáció? Megtudhatod a wmn.hu cikkéből itt.
Natúrparki Élményjátékok – Veronika Schacht beszámolója
Veronika Schacht, a Naturpark Geschriebenstein-Irottkö Rechnitz munkatársa beszámolója következik a december 7-én tartott Natúrparki Élményjátékok című iskolai hulladékmentes rendezvényünkről. 🙂
Példaértékű kezdeményezés Szombathelyen: Újrahasználati Központ
Januártól Újrahasználati Központot nyit Szombathelyen a városüzemeltetéssel foglalkozó SZOVA, segítve a hulladék termelés csökkentését és a jó állapotban lévő használható tárgyak beszerzését. Példaértékű kezdeményezés, melyet remélhetőleg más városok is követni fognak!
Fiatalok, figyelem! Junge Journalisten, Achtung!
Fiatalok! Greeneration! Itt egy lehetőség, hogy a véleményeitek, kívánságaitok eljussanak a nyilvánosság felé és alakítsátok azt!
Greeneration! Hier ist eine Möglichkeit für euch, mit euren Meinungen und Wünschen die Öffentlichkeit zu erreichen und mitzugestalten!
Z-generáció ZÖLDMŰVÉSZET-ZÖLDHUMOR Mága Mátyás rap videója
Mága Mátyás FLAKONRÖPI című alkotása humoros, fiatalos és tényleg eléri a korosztályát, hiszen a rap igazából az ifjak műfaja, (persze tudom, vannak kedvelői az idősebb korosztályból is). A videóban használt grafikák zöldhumorban gazdagok és elgondolkodtatóak.
Így is lehet ösztönözni a műanyagmentességre... Gratulálunk az alkotónak!
Z generációs ZÖLDMŰVÉSZET-ZÖLDHUMOR alkotás: Lukácsy Bálint tanuló filmje
A Z generációs pályázóknak különösen örültünk! Lukácsy Bálint filmje szuper alkotás! Beálltunk a rajongók táborába :)!
Ambrus Angelika #InterregAndMe #InterregATHU
Az Interreg oldalán jelent meg az alábbi interjú Ambrus Angelikával, a zöldgeneráció lelkes képviselőjével. Olvassátok! https://interreg.eu/campaign/interregandme/now-i-know-for-sure-that-environmental-protection-is-my-thing/ #InterregAndMe #InterregATHU
Klímaválság egyenlő értékválság?
Idézetek Maja Göpel közgazdász, fenntarthatóság kutató és transzformációkutató “Unsere Welt neu denken” (Gondoljuk újra a világot) című könyvéből. “Die Mehrheit in den Wirtschaftswissenschaften denkt den Menschen immer noch als eine egoistische Kreatur, der es nur um den eigenen Vorteil geht und die dadurch auf wundersame Weise für alle Wohlstand schafft. Dieses Menschenbild ist falsch und … Klímaválság egyenlő értékválság? bővebben... →
Ploggingolás a 9. G osztályban
Alakul az előadás – harmadik alkalommal is meghallgattak, ezúttal a TEKI 9. G osztálya ismerhette meg mi az a plogging. Illés Péter kollégánk szépen felszerelt bioszterme ideális helynek bizonyult a szemétszedésről szóló kis prezentációnak. Sokadszorra hangzott el a kérdés: Nem csak a helyszín volt ideális, hanem a hallgatóság is. Az előadáson egy nagyon fontos kérdés … Ploggingolás a 9. G osztályban bővebben... →
Fiatalok a jövőért
2018. augusztus 20-án egy 15 éves lány kiült a svéd parlament elé. Kezében egy táblát tartott: “Iskolasztrájk a klímáért”. Az elmúlt harminc évben többször előfordult, hogy gyerekek és fiatalok kiálltak a jövőjükért: A 13 éves Severn Cullis-Suzuki 1992-ben a riói klímakonferencián szenvedélyes beszédében hívta fel a figyelmet a gyerekek jövőjének fenyegetettségére. Severn a barátaival alapított … Fiatalok a jövőért bővebben... →
Plogging-előadás
Október 14-én a plogging-előadás átesett a tűzkeresztségen: Az elsőt pedig még kettő követte két gimnáziumi osztály meghívására: Miről is szól a plogging-előadás? (Anélkül, hogy spoilereznék! 😉 ) Először is arról, hogy mit jelent és kik csinálják ezt a tevékenységet, illetve honnan származik a szó: Szól még arról is, hogy mit jelent valójában a … Plogging-előadás bővebben... →