A vízfolyásban élő több mint húsz halfaj közül a leggyakoribb a pisztráng, domolykó, sügér, paduc, keszegfélék, márna. A védett halfajok közül a kövi csík, a fenékjáró küllő (népi nevén góbi) és a sujtásos küsz jellemző. A Kőszegig hegyvidéki jellegű, hideg, oxigéndús vízű patak kedvez a sebes pisztrángnak (bár ez konkurense más őshonos halaknak), míg a nem őshonos szivárványos pisztráng betelepítése nem kívánatos. A patak menti pocsolyák, tavacskák kiváló szaporodóhelyei a kétéltűeknek (barna és zöld varangy, erdei és gyepi béka). A rájuk, a halakra vadászó kockás sikló a leginkább vízközeli hüllőnk, de a vízisikló sem ritka. A patak fészkelő madarai a tőkés réce, a főként hidak alatt fészkelő hegyi billegető, a barázdabillegető, a partfalakban költő „repülő drágakő”, a jégmadár, de áttelelő nagy kócsagokat is megfigyelhetünk a víz közelében. A legnagyobb ritkaság a vízirigó, ami elsősorban telelni húzódik le az Alpok magasabb régióiból. A költése nagyon ritka, de elmeséltem az öt évvel korábbi fészkelésének történetét a hallgatóságnak (lásd Cinege c. folyóirat 26. száma – http://chernelmte.extra.hu/cinege2021_26.pdf). Az eurázsiai hóddal csak ritkán találkozunk, mert éjszakai állat. Nyomával viszont annál inkább, mert a vízparti fákat, bokrokat „könyörtelenül” megrágcsálja, sőt ki is dönti. A hallgatóság között is volt, aki haragszik rá emiatt és mert mozgolódásával a házőrző kutyákat is ugatásra készteti. Pedig a hód is csak teszi a dolgát. „Vega”, csak növényekkel táplálkozik. A patak csúcsragadozója a vidra, szintén nehezen figyelhető meg. Ő is éjszakai állat, de lábnyoma, ill. halpikkelyt, rákpáncélt is tartalmazó hullatéka árulkodik jelenlétéről.