Tisztítsuk meg együtt a natúrparkot! Várunk a plakáton feltüntetett helyszíneken 2023. április 22-én szombaton és 23-án vasárnap. Te is tehetsz érte!
Zita összes bejegyzése
Települési természetvédelem – 1. rész: Kőszeg
Emlékszem, amikor Péter – némi unszolásra – engedett a rábeszélésnek, hogy csináljunk szép színes odúkat is. Szeretem a színeket, jó kedvre deríti az embert, ha a szivárvány színeivel találkozik a szürkés-barnás városban vagy bárhol. Első települési természetvédelmi programunkon tehát kísérletezünk: megfigyelésre hívunk mindenkit, vajon tesznek-e különbséget a madarak a színes és a barna odúk között? Nézzétek meg rövid kisfilmünket az odúk barkácsolásáról és kihelyezéséről!
Chernel nyomában tanösvény a Tömördi Madárvártához
A Chernel nyomában tanösvény, a madárvártát, a tömördi Nagy-tó élővilágát és az Ablánc-patak völgyének élővilágát mutatja be. Március 18-án szombaton nagy munkában voltunk, hiszen Horváth József asztalos és csapata telepítette a táblákat. A munkába most ti is betekinthettek !
ÉSZT példa előttünk- ésszel élnek :), valamint szakemberek véleménye az akkumulátorgyárakról
Az ELTE honlapjáról ajánljuk figyelmetekbe a követendő példát: Február 15-én az Egy csésze Európa elnevezésű rendezvénysorozat témája Észtország volt. 2023-ban Európa Zöld Fővárosa Tallinn. Az eseményen közelebbről is megismerhettük az észtek környezetvédelmi intézkedéseit: az ingyenes tömegközlekedés, a közösségi kertészkedés vagy a digitális ügyintézés csak néhány példa arra, hogyan lehet napjainkban működőképes a fenntarthatóság.
A Szegedi Egyetem youtube csatornáján szakemberek – politikamentesen – beszélgetnek az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos dilemmákról. Hallgassátok végig, érdemes!
Mézes reggeli hulladékmentesen – eszközeink használatával a Balog iskolában
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szervezett Mézes Reggeli programban a Kőszegi Béri Balog Általános Iskola 2. b osztálya vett részt. A rendezvényen a gyerekek repcemézet és akácmézet kóstolhattak valamint mézzel ízesített teát és vajas-mézes kalácsot fogyasztottak. A program célja a mézfogyasztás népszerűsítése, a méhész szakma jelentősége és a méhek az élet fenntartásában betöltött nélkülözhetetlen …
Egyszerűen az ételpazarlás ellen – közétkeztetés, magyar példával
Avagy mire jó, ha egy iskolaigazgató Finnországba látogat? Szóval ez a példa, amit Dabason valósítottak meg egyszerű, de nagyszerű. Szemléletet formál és gyakorlatban tesz az ételpazarlás ellen.
Németországi példa – mit tehet(ne) egy étterem… natúrparki éttermek figyelmébe ajánljuk!
A ZHVG cikkei ZÖLD témákban segítik a tájékozódást. Ez a cikk (is) kicsit elgondolkodtató… Biztos, hogy várnunk kell a jogszabályokra…? “Németországban nagy változás történt, ugyanis január 1-től életbe lépett a csomagolási törvény 33. §-a, amelynek értelmében kötelesek az eldobható csomagolás mellett újratölthető csomagolást is elérhetővé tenni azok az éttermek és kiskereskedelmi boltok, amelyek egyszer használatos … Németországi példa – mit tehet(ne) egy étterem… natúrparki éttermek figyelmébe ajánljuk! bővebben…
Mit tanulhatunk a Z-generációtól? Nem az vagy, amit birtokolsz… a megosztás az új trend!
Találtunk egy igen érdekes összefoglalót egy kutatásról, hogy miért szeretjük halmozni, gyűjteni a tárgyainkat és igazából mire is vágyunk. A körforgásos gazdaság is tanít… De hogyan függ össze a körforgásos gazdaság a birtoklási vágyunkkal? És mit lát másként a Z-generáció? Megtudhatod a wmn.hu cikkéből itt.
Példaértékű kezdeményezés Szombathelyen: Újrahasználati Központ
Januártól Újrahasználati Központot nyit Szombathelyen a városüzemeltetéssel foglalkozó SZOVA, segítve a hulladék termelés csökkentését és a jó állapotban lévő használható tárgyak beszerzését. Példaértékű kezdeményezés, melyet remélhetőleg más városok is követni fognak!
Projektbemutató és művészeti pályázat Zöldművészet-zöldhumor zero waste rendezvény – avagy mit nyújt egy szabad alkotói pályázat?
Egy igazi flow élményt adó rendezvény ritkaság. Szombaton ezt éltük át hiteles emberekkel, színvonalas szereplőkkel, színvonalas szolgáltatásokkal. Ahogy egyik vendégünk írta: ” „…Köszönöm a szombati rendezvényt, amin volt szerencsém ott lenni kísérőként.
Nagyon tetszett az elhivatottság, a lelkesedés az energia, ami az egészet kísérte. (Újabb lökést adott pl. A két éve gondolatként felmerült alomszék megvalósítása felé. )
Ahogy Major Tamás mondta a Ki mit tud zsűri elnökeként: NE HAGYJÁK ABBA!”