dr. Stonawski Tamás Mátészalkán élő 52 éves fizikus-tanár- művész-költő verse kiváló művészeti alkotás, ezen nincs mit csodálkozni, az életrajzát nézve egy polihisztor alakja rajzolódik ki előttünk.
Erdélyi Anna 20 éves szobrász idén érettségizett a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákjaként, ahol az érettségi után megszerezte a szobrász szakképesítést is. Alkotásáról így ír: “Munkám egy általam választott híres művész, Vincent van Gogh egyik számomra kedvelt munkáját veszi alapul. A Kukoricaföld ciprusokkal című művét. Ez a Hommage* teljesen újrahasznosított anyagokon keresztül mutatja be a képet. A mű 30×21 cm-es paraméterekkel rendelkezik. Anyagát tekintve megtalálható benne műanyag zacskó, alumínium doboz, zsebkendő, lenmadzag. Ezeket elegyítve próbáltam azt a vizuális élményt teremteni, amivel van Gogh munkájára emlékeztethetem a befogadót.”
(*hommage, francia szó, azt jelenti hódolat, tisztelet)
A nevem Erdélyi Anna. Idén augusztusban töltöm be 20.
életévemet. Az idei évben fejeztem be középiskolai tanulmányaimat
a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákjaként,
ahol az érettségi után megszereztem a szobrász szakképesítést is.
Emellett fontosnak tartom, hogy a többi művészeti ágakat is
magaménak tudhassam, nem csak a képzőművészet terén, hanem a zene terén is.
dr. Stonawski Tamás
Fizikus, fizika-matematika tanár, rajztanár, képzőművész.
Festményeinek témája változatos, készít csendéleteket, aktokat, érdeklik a geometrikus formák. Külföldön, Budapesten és számos vidéki városban volt kiállítása. Igazságügyi szakértő, forenzikus fizikus szakterületen, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai adjunktusa. Művészi kibontakozása komplex, a képzőművészet és a versírás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik.
Veilandics Korina (12, Pápa) vidám hangvételű versbe foglalja a hulladékgyűjtés alapvetéseit. Óriási, ahogyan rímbe és verslábakba, sőt színekbe szedi ezeket a praktikus tudnivalókat – hát igen, ez a művészet: amikor egészen hétköznapi dolgokat sikerül a művészet nyelvén kifejezni. VeilandicsKorina_Ajövősulija_vers1014
Molnár Villő (10, Nagyvenyim) alkotás közben készült fotóján látszik, mennyire elmerült a munkájában, és talán az is, őt magát is mennyire elszomorítja az egész probléma. A Szomorú Fa megjeleníti mindazt, amit szóban, írásban olyan nehéz megértetni az emberekkel: a műanyagok, vegyi anyagok most már jelen vannak mindenhol és minden élő szervezetben, valamint hogy a klímaváltozás a mai gyerekeket fogja érzékenyen érinteni felnőttkorukban. Villő alkotása hozzájárul ahhoz, hogy megértsék az emberek, miért fontos vigyázni a természetre.
Veilandics Korina
A JÖVŐ SULIJA
(öko-suli)
HELLO MINDENKI!
Ez itt a KUKA SULI!
De mielőtt jöttök beiratkozni,
nem árt egy-két dolgot tudni!
Ezt ki fogja mind elmondani?
Hát én: ZÖLD KORI, az ÖKO-diri.
Nálunk fontos a SZELEKTÍV szó:
a más-más anyagú hulladékot
külön szemetesbe gyűjtő lurkó!
De meg is kell ám jegyezni a színkódot!
Mit? Mibe? S hogyan?
Biztos fog menni ez olyan gyorsan?
A KÉK kukába kerül a papír,
de ha a gyűjtő vele nem bír,
az sem kín.
Mellé is teheted: hajtogatva, átkötve, vagy üres dobozba,
ahogy az előírás hozza.
A SÁRGA a műanyag színe.
Az ásványvizes, az üdítős és a PET palackot mind IDE!
De lapítva ám,
mert különben a tároló hamar tele!
A ZÖLD a színes, a FEHÉR a fehér üveg szigete.
A kupakját azonban vedd le!
A fém olyan komor.
Így a SZÜRKE konténerbe vándorol.
Kivéve mikor házhoz megyünk,
akkor a SÁRGA a gyűjtőhelyük.
Mondandóm végére jöjjön a lista,
nem abc-sorrendbe rakva,
mit szabad szelektíven gyűjteni napjainkba,
anyagfajtákra lebontva:
poharak és palackok,
szórólapok és reklámkiadványok,
konzervdobozok és fém zárókupakok,
befőttes, sörös és boros üvegek,
ne féljetek!
A megfelelő helyre fogtok jutni,
mert e sok kisdiák a tájékoztató után
ÖKO-szemléletben tud élni.
VÁR MINDENKIT A KUKA SULI!
GYERTEK SZELEKTÍVEN SZEMETET SZEDNI!
ÍGY LEHET CSAK A JÖVŐBE TEKINTENI
S A VILÁGOT JOBBÁ TENNI!
Köszöni a figyelmet mindenkinek ÖKO KORI.
Majranek Krisztina 45 éves versíró pályázónk Budapesten él. Megkapó verséhez a Z-generációs fiatalokat is képviselő Kőszegi Evangélikus Középiskola tanulóinak és tanárainak újrahasznosított, kiváló szabadtéri alkotásait társítottuk.
Majranek Krisztina:
HAJNALI HORROR
Korán kelek reggel
kutyámmal lemegyek
jobbra és balra is
állnak szeméthegyek.
Sötét van még
de érzem, figyelnek
néma tanúi
a rendetleneknek.
Reccsen a csönd
ijedten lenézek
üdítős palack
amire rálépek.
A szemetes mellől
nylonszellem éled
zörögve huhogja
bánatát a szélnek.
Maszkos martalócként
néznek rám a bokrok
ágakba akadtak
az FFP-s csokrok.
Ott egy virágágyás
közepében látszik
bébipelenkának
kis fodra virágzik.
Emitt egy előkert
mily szép is lehetne
kissé tájidegen
a banánhéj benne.
Papírzsebkendőket
szanaszét dobálták
a kukának száját
majdnem eltalálták.
Régi villanyoszlop
kibelezett fajta
gyorséttermi papír
a hirdetés rajta.
Rettenetes büdös
csapja meg az orrom
horrorfilmbe illő
felfordul a gyomrom.
Erre is arra is
barna kupac szaglik
bűnjeleket hagytak
„derékfájós” gazdik.
„Szedd magad” akció
híve voltam mindig
most is lehajolok
egész a föld-szintig.
Kiérünk egy térre
távolról is látszik
üvegszilánkok közt
csak a holdfény játszik.
A hajnali szélben
nyikorog egy hinta
alatta nagy tócsa
biztos, hogy nem tinta.
Integet egy faág
mintha hozzám szólna
és e pillanatban
megszólal az óra.
Álom volt hát csupán
micsoda rémálom
kiskutyám is nagyot
nyújtózik az ágyon.
Madárcsicsergés
amire ébredek,
szép, tiszta a világ.
Ugye így is lehet?
Majranek Krisztina:
“Majranek Krisztina vagyok, 45 éves, Budapest III. kerületében élek. A versírás az egyik hobbim.
Szeretem a tisztaságot, a rendet magam körül, szívesen gyönyörködök a virágzó természetben.
Fontosnak tartom, hogy már egészen kicsi kortól kezdve megismerhessék és megtanulják a gyerekek, hogy milyen fontos a környezet, a természet és az állatok védelme.
Versemet a kutyasétáltatások során tapasztalt állapotok inspirálták.
Fogadják szeretettel.”
A Köszegi Evangélikus Középiskola (régebbi nevén TEKI) bemutatkozásáról pedig korábbi cikkünket ajánljuk.
Érdekes kirándulás következik a múltba. Miért, 1985-ben még nem is volt klímaváltozás, nem? – kérdezhetnénk. Pedig volt és a szemétkezelés is megoldatlan volt. A szelektív szemétgyűjtés őshazájában, Németországban is csak a 80-as években kezdődött a hulladékok szelektálása, persze akkor még rendezetlen szabályozással, kaotikus körülmények között és inkább a profit és a gdp növelése, valamint az egyre növekvő hulladékmennyiség eltüntetése volt a cél, mint a természet és a klíma megóvása. A probléma mégis adott volt, a természeti területeket is elárasztotta a szemét és a sitt – ennek nyomait a mai napig megtaláljuk az erdőkben, folyók partján egész Európában. (A Kőszegi hegység visszatérő elemei ploggingolók számára a 40 év körüli tejes zacskó, fél liter 4 Forint vagy a pvc padló…) Már akkor, a hetvenes-nyolcvanas években is voltak azonban olyanok, akiknek bántotta a szemét és a szívét a mindent elárasztó szemét. A babyboomer Drug-Store zenekar Burgenlandból már egy 1985-ös dalában rámutatott a fogyasztói társadalom visszáságaira. (Magyar fordítás lejjebb↓)
Gratulálunk a zenekarnak és köszönjük Engelbert Kenyerinek, hogy megosztotta velünk ezt a számot!
Es folgt jetzt eine interessante Reise in die Vergangenheit. Wieso? 1985 gab es noch den Klimawandel nicht, oder? – könnten wir fragen. Allerdings gab es ihn, und die Abfallwirtschaft war auch ein ungelöstes Problem. Sogar in der Heimat der Abfalltrennung, in Deutschland, wurde damit erst in den 80er Jahren begonnen, damals noch undurchschaubar, unter nicht wirklich geregelten Umständen, und das Ziel war eher, Profit und BIP zu steigern, anstatt Natur und Klima zu schützen. Das Problem blieb da, die Naturgebiete wurden auch mit Müll und Schutt überschwemmt – Spuren davon finden sich noch heute in Wäldern und an Flussufern in ganz Europa. (Wiederkehrende Fundstücke für Plogger im Günser Gebirge sind die 40 Jahre alte Milchtüte, für 4 Forint pro halbes Liter oder der PVC-Boden …) Schon damals, in den siebziger und achtziger Jahren, gab es Menschen, denen der viel Müll in die Augen und ins Herz stach. Bereits 1985 wies die Babyboomer-Band aus Burgenland in seinem Song auf die Laster der Konsumgesellschaft hin.
Wir gratulieren der Band und und bedanken uns bei Engelbert Kenyeri für den Song!
Drug-Store:
Unsa schene Wölt
Puppe, gehen wir miteinander spazieren?
Da könnte es dann mit uns zweien passieren! Sie sagt gleich ja – und auf geht’s ins grüne Moos, wir legen uns nieder – doch Au! Was ist da los?
Ich sitze auf einer zerbrochenen Flasche
Daneben liegt eine alte Einkaufstasche
Und wie ich so weiterschaue, da seh ich rund um mich
Die reinste Mülldeponie!
Hey, schaut euch um
Das ist unsere schöne Welt!
Dreht euch endlich um, es ist noch nicht zu spät!
Schaust links, schaust rechts, dann sticht’s dir in den Augen, die Welt kannst dir heutzutage nicht mehr anschauen!
Képzettség: Waldorf-pedagógia, LIMA-tréner (életminőség idős korban)
Fiatal korom óta írok – líra, próza, gyerekmesék, haiku, aforizmák, nyelvjárás, jelenetek, publikációk és felolvasások, sketchek-jelenetek”
Gerta Fahrngruber
„Megvan mindenem, ami csak kell” – dalszöveg
Megvan mindenem, ami csak kell,
robotgép, fagyigép, medence, gps, laptop és pécé
Megvan mindenem, ami csak kell
jó kaják, szép ruhák,
a nyaralás trendi
a barátnőm tiptop
jó a hangulat ma, szívem ugrándozik a magasba
mi kéne több a boldogságomhoz
egészség van, frankó vagyok
talán csak pár méhecske, pár hangya, bogár, pár madár, kéne
még pár pillangó a kertbe
most örülhetnék
még mire várnék
Megvan mindenem, ami csak kell
de többet, mint hogy eszek,
többet, mint hogy szépen öltözködöm,
nem tudok
de kevesebb szemetet termelni és többet nevetni
azt tudok
Szupi a lakásom
trendi a kocsim
klassz a főnököm,
és az „Én kis családom”
mindig mellettem áll
(Fordította: Balázs Borbála)
Gerta Fahrgruber
“Szelektív”
K: környezetvédelmi megbízott
A és B: két nyugdíjas
A: A szemétégetés miatt jöttünk.
K: És mit akarnak elégetni?
A: Te tudod? Mondjuk én félek a tűztől.
B: Szóval én azt olvastam az újságban, hogy tilos nyílt tüzet rakni, a környezetszennyezés miatt.
A: Hát, én nem tudom elképzelni, hogy ez rossz lenne a környezetnek, ami amúgy is tök jól van. Jólétben élünk, nem?
K: Na, majd nemsokára felkelést robbantunk ki vagy inkább szükségállapotot hirdessünk? A hivatalok úgyis hamarosan megint sztrájkolnak, mert a hulladékóvási törvény még mindig nincs kint.
A: Micsoda, milyen óvás? Mitől kell óvni a hivatalokat?
K: Na, legfeljebb a kellemetlenkedő pártoktól…
B: Mi még eddig kellemesek voltunk, ugye?
K: Eddig igen, de ez egy csapásra megváltozhat.
B: Nem hiszem. Mi nyugdíjasok nagyon békések vagyunk.
K: De most őszintén, a hivatalok mindig is a nyugdíjasok mellett álltak.
A: Igen, tulajdonképpen igen.
K: Tehát, akkor most mi van a szeméttel? El akarják égetni, vagy nem?
A: Sanyi, mi a hulladékelkerülés miatt jöttünk, nem az égés miatt.
B: Te, az égéssel kórházba kell menni, de az újságban meg az volt, hogy azok meg túlterheltek a korona miatt.
K: Na jó, ha nincs égetnivalójuk, akkor mit akarnak elkerülni?
A: Tudod, mit akarunk elkerülni?
B: Én nem, mit?
K: Valami csak ide hozta magukat a környezetvédelmi hivatalba?
A: Ja, persze, a rollátor…
K: Nem, nem úgy gondoltam, hanem valami oka csak van, hogy idejöttek!
B: Te Feri, hiszel a védőangyalokban? Azt mondja a hölgy, egy olyan angyal hozott minket ide.
K: Na jó, sok beszédnek sok az alja, most mindent elmondok maguknak a hulladékelkerülésről: ez pedig a saját háztartásunkban kezdődik.
A: Te Sanyi, van saját háztartásod?
B: Á, mióta a feleségem meghalt, nincs saját háztartásom.
K: Jó, akkor azt mondjuk, hogy a hulladékelkerülés az önök legénylakásában kezdődik.
A: Aha, és ez akkor mégis hogy működik?
K: Na nézzük: műanyagpoharak, sörös üvegek, nadrággombok…
K: Nézzük tovább: ha bevásárolni mennek, vigyenek magukkal textilszatyrot és ne csomagoltassanak be semmit műanyagba.
A: Sanyi, te a piacra textilszatyorral mész vásárolni?
B: Én csak utazótáskát meg kézitáskát ismerek.
K: Jó, ha nem járnak piacra vásárolni, akkor is kerüljék el a csomagolóanyagokat.
B: Naaa, álljon meg a menet, mi nem a postától vagyunk, semmi közünk semmilyen csomaghoz meg csomagoláshoz.
A: Hát, én minden szemetet elkerülök. Mindig kidobom a teraszról.
K: És hol landol?
A: A szomszéd kertjében.
K: A szomszéd nem fog neki örülni, ha rájön. Nem küldte még el magát melegebb éghajlatra?
A: Nem kéne túl messzire mennem … ilyen hőhullámban.
K: Nekem lesz mindjárt hőhullámom, ha nem mehetek ebédelni. Kezdődik az ebédszünetem.
B: Na jó, fogjuk rövidre a dolgot.
K: Azt hiszem a kiindulási alapot már megértették.
B: Nem tudom melyik kiindulási alapot, de biztos igaza van.
K: Van még kérdésük a témához?
A: Ja, most jut eszembe, amit kérdezni akartam, és amit el akartam kerülni szemétileg: El akarom kerülni, hogy hajnali ötkor vigyék el a szemetet, annyira hangos a kukásautó, hogy mindig felébreszt.
K: Sajnos ebben nem tudunk segíteni, várja meg a következő óraátállítást, majd akkor hatkor viszik el a szemetet.
A: Köszönöm kedves hölgyem, nagyon érdekes volt ez a délelőtt itt magával, maguk ügyintézők valóban a polgárok és nyugdíjasok támaszai. Még szerencse, ugye Sanyi, egyetértesz velem, még szerencse, hogy nekünk kettőnknek nincs szükségünk támaszra, még szabad a kezünk járás közben, nem kell bot…
“Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül – mivel agyamban a hangya bent ül – amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.” – írja Vadászi Árpád bemutatkozójában a Héttorony irodalmi portálon.
Árpád két novellát küldött Zöldművészet-Zöldhumor pályázatunkra. Irodalmi mélységű novelláiban a hulladék, égéstermék és egyéb “végtermékek” a művészeti eszközök segítségével átlényegülnek. Ugyanez történik hétköznapi helyezetekkel, tárgyakkal, emberekkel. Szociális, társadalmi problémákat is érint – tudjuk, hogy a hulladéktermelés és a túlfogyasztás, sok betegség végül is ezekből is következik (vagy fordítva…). A szeretet hiánya.
Köszönjük az alkotónak a részvételt és szívből gratulálunk!
Vadászi Árpád
Ég és föld között
Dorka (négyéves), egy földön fekvő cukorkászacskót nézeget.
Anya: – Hagyjad édesem, az szemét! Gyere, menjünk!
Dorka: – De kár! Pedig olyan szép szemét volt.
Föld
Szürkület volt. Az este már a közelben bandukolt, fázósan húzva össze magán fekete kabátját. Nehéz volt a levegő. A szén-monoxid, az amónia, az ólom, az arzén meg a többi haver, szívott egy nagyot önmagából, és boldogan letüdőzte. Ünnepelték a szerencséjüket, hogy létezhetnek, hogy biztonságban élhetnek itt a városban, háborítatlanul. A házak komoran néztek a szűk utcákra ablakszemeiken át, de szívesebben lettek volna most egy virágos réten, vagy egy hegy tetején, ahonnan messzire látni. De még egy sűrű erdőben is otthonosabban érezték volna magukat. Elvágyódtak a zajból, a csendbe, a kíméletlen tömegből, a puha magányba. Várták az éjszakát, az álmok menedékét, ahol minden másképpen van.
A zacskó, a hideg betonon feküdt. Egyedül érezte magát, unatkozott. Üres volt, szakadt, gyűrött. Szél kerekedett, egykedvűen görgette maga előtt, aztán felkapta, és egy csatornarácsra ejtette. Emlékezett rá, hogy nemrég milyen szép volt az élet. A hasa tele volt vidám színű papírba csomagolt cukorkákkal, sütött a nap, valahol zene szólt. Egy kislány tenyerén ült, és mosolygós arcába nézett. Úgy érezte akkor, hogy boldog, és mindig is az lesz. Azért van a világon, hogy a gyerekeknek örömet okozzon, a tekintetük csillogjon, önfeledten szopogassák a cukorkáit, miközben az arcuk mókásan kidudorodik. Igen, ez az ő hivatása. Futólag megjelent ugyan lelki szemei előtt egy fogorvosi rendelő belseje, az előtérben egy fúróval, meg egy tállal, amelybe a vért lehet köpni, de rögtön elhessegette. Hiszen ő jó, hasznos, igazi örömforrás.
Illetve csak volt.
Már csak abban bízott, hogy még így tépetten, üresen, fényét vesztve is lesz helye a világban. Ahol annyi szemétnek, pornak, levegőben, vízben úszó méregnek van otthona, ott talán ő is meghúzhatja magát valahol.
Ég
Béla rossz hangulatban rótta a menny egyhangú utcáit. Mindenhonnan áradt a fényesség, olyan erővel, hogy a napszemüveg, amelyet tegnap vásárolt, nem ért semmit. Hárfamuzsika hangjai szálltak a légben, egymásba karolva a lakók frissen mosott lepleinek tiszta illatával, és olyan végtelen nyugalom ülte meg a tájat, hogy Béla egyenesen nyomasztónak találta.
Üresnek érezte magát. Amióta itt volt, nem vágyott semmire. A benne tátongó hatalmas űrt azzal próbálta kitölteni, hogy nosztalgiázott. Igyekezett visszaidézni, milyen volt egy gyöngyöző söröskorsót kézbe fogni, gyönyörködni az ital sárga színében, nagyot kortyolni belőle, és még azt is rendben lévőnek találni, hogy a hab egy hajszállal vastagabb a kelleténél. De nem sikerült. Ezután arra akart emlékezni görcsösen, mit érzett, amikor a kollégái elismerően veregették a vállát az után a sikeres munka után. Igen, akkor megmentette számtalan ember életét, de most ez sem jelentett semmit. Nem volt kézzelfogható, nem volt valóságos. Még az sem dobta fel, hogy eszébe jutottak azok az alkalmak, amikor kezet emelt Jolánkára, pedig az annakidején a hatalom érzését kölcsönözte neki. Nem szívesen tette, amit tett, de kénytelen volt. E nélkül soha nem élhette volna át, milyen az, ha az ember karja erős, nem fél senkitől, szinte legyőzhetetlen. Már ott tartott, hogy egy tál sertéspörköltet sem volt képes maga elé képzelni.
Szomorú volt. Amikor megtudta, hogy a mennybe kapott beutalót a pokol helyett, először csodálkozott, de megmagyarázták neki, hogy tekintetbe vették azt, hogy miatta menekült meg az a rengeteg ember, mert rábukkant arra a rengeteg elásott veszélyes hulladékra. Akkor érzett némi elégtételt, de most már nem tudta mit gondoljon. Az is elég kellemetlen dolog volt, hogy meghalt a hőstette miatt, de az a csalódás, amit a mennyország okozott, az olyan volt, mint egy földrengés. A lelke, egy katasztrófa sújtotta területre hasonlított. Sivár volt, lapos, kihalt.
Éppen ott tartott, hogy most rögtön bemegy a hivatalba, és átkéri magát a pokolba, ahol legalább nem unatkozna, amikor meglátta az egyik ajtó feletti cégtáblát. Ez állt rajta: „Éteri étterem.” Nocsak, kapta fel a fejét, és ezzel egyidőben megindult a nyáltermelése, amire már emberemlékezet óta nem volt példa. Ide bemegyek, gondolta, rendelek egy pörköltet galuskával, kovászosuborkával, még akkor is, ha tuti, hogy nem tesznek bele elég paprikát.
Lenyomta a kilincset és belépett. A helyiség szakasztott olyan volt, mint otthon a „Kétkulacsos.” Kockás abrosz, virág az asztalon, isteni illatok, csak a cigányzenekar helyett egyetlen korosodó, pocakos angyal hárfázott fásultan. Béla leült, megnézte az étlapot. Sertéspörkölt ugyan nincs, de a paprikáscsirke is megteszi, meg egy korsó sör, gondolta. Rendelt. Azonnal kihozták.
Béla azt hitte, első dolga lesz, hogy éhesen ráveti magát a felszolgált ételre, italra, de nem így történt. Csak ült és nézte a gyöngyöző söröskorsót. Gyönyörködött az ital sárga színében, és még azt is rendben lévőnek találta, hogy a hab egy hajszállal vastagabb a kelleténél. Kielégítette a paprikáscsirke látványa. Az aranyló galuskák kaotikus, mégis rendezett halmai szinte izgalomba hozták, de nem társult ehhez a bekebelezés vágya. Végtelen és teljes esztétikai élményben volt része, olyanban, amilyet soha, még elképzelni sem tudott volna. Földrengésszerű volt az egész. Mindent elsöprő öröm töltötte el. Megtörölte a száját, a keze önkéntelenül a hasára tévedt. Megsimogatta.
Fizetett, nagy borravalót adott. Úgy érezte úgy jóllakott, hogy már egy falatot sem tudna lenyelni. Hazaindult. Már teljesen kiment a fejéből, hogy át akart költözni a pokolba.
Vadászi Árpád:
Fenyegetés
Dorka (négyéves): – Mi történt a száddal Dorka? Sebes?
Anya: – Igen, megharapta egy bálna.
Föld
Thor Menyhért szoros lelki rokonságot érzett a bálnákkal. Úgy vélte, ő is kizárólag a saját közegében érzi otthon magát. Ott könnyed, felszabadult, kreatív, olyan, mintha testetlen lenne. Viszont kint a világban, a káoszban, a harsogásban csak egy partra vetett hal. Illetve bálna.
Abból a szempontból is bálnaszerűnek érezte magát, hogy számottevő részét foglalta el a térnek, bár nem fizikai, hanem lelki értelemben. Véleménye szerint jelentőségteljes személy volt, még akkor is, ha költőnek csak közepes. Ha jobban belegondolt, be kellett látnia, hogy apaként is alig ütötte meg az átlagos szintet, viszont látta a tündéreket, járt a Holdon, majdnem meggyógyította Balekk Medárdot. A Föld legmagányosabb emberei közé tartozott, de boldog volt, mert ebben találta meg élete értelmét, és nem létezett a világon még egy teremtmény rajta kívül, aki megbirkózott volna egy olyan túlérett büdössajt illatával, mint amilyet ő a múlt héten szagolgatott egy szonett megírása előtt.
De leginkább azért érezte testvéreinek a bálnákat, mert ő is veszélyeztetett volt. Úgy gondolta, ha nem vigyáz magára, akkor kihal. Arra ugyanis nem számíthatott, hogy majd a világ vigyáz rá. Ellenkezőleg. Szerinte az univerzum nem volt érdekelt abban, hogy őt pátyolgassa. Akár a bálnákra, rá is vadásztak gyilkos kedvű felelőtlen emberek, akik viszont egyáltalán nem voltak veszélyeztetettek, sőt szaporodtak.
A bálnák a vízben éltek, de nem voltak halak. Menyhért a kertvárosban élt, de nem érezte magát embernek. Inkább a saját képzelete szüleményének. Valakinek, akit könnyű összetéveszteni egy humanoiddal, aki csont és bőr, némi hús, meg egy-két verseskötet. Pedig ő valójában a nyári reggel, a rigó torkából előtörő dal, a borús délután, és az álmot dajkáló éjszaka. Minden olyasmi, ami veszélyeztetett.
Thor Menyhértnek fájt a szája. Már tegnap érzett valamiféle bizsergést az alsó ajkán, de annak tudta be, hogy elő szokott fordulni ilyesmi, ha az ember egy asszonáncot próbál elhelyezni egy párás reggelről szóló versben a megfelelő helyre, és közben nekimegy az ajtófélfának. Mára azonban folyadékkal teli hólyagocskák jelentek meg már a szája sarkában is, és olyan fájdalmat élt át, mintha az idegeit egy tengeren hányódó bálnavadászhajóhoz kötözték volna. Ennek már a fele sem volt tréfa. Igaz, Thor Menyhért nem ismerte a tréfát, és nem is szeretette.
A tükör elé állt, és mint annyiszor, most is csodálkozott azon, hogy látszik benne. Sőt a lüktető, vörös kellemetlenség is látszott. Ez mi lehet? Kérdezte magától. Valami súlyos? Kérdezett tovább, és beleremegett a lelke. Mi van, ha nagyon súlyos, és ki fogok halni? Folytatta a gondolatot, mert már nagyon belejött. Aztán váratlanul megvilágosodott, és meg is nyugodott egy kicsit. Csak nem herpesz? De az. Válaszolt azonnal, mert tökéletesen biztos volt a diagnózisában, még akkor is, ha nem hitt benne. Úgy gondolta ugyanis, hogy ő mindenféle betegséget megkaphat, kivéve a herpeszt, mert ahhoz más emberekkel kontaktusba kellene lépnie, ami az utóbbi évtizedekben nem fordult elő. Egyszer, még fiatalkorában volt herpesze, amit Gyöngyitől kapott el, de utána gyorsan el is váltak. És most itt volt újra, gyennyes hólyagocskák alakjában a kór, ami viszont teljességgel lehetetlen.
Thor Menyhért szédült, kiszáradt a szája, a keze remegett. Hiába volt egy fél élet elzárkózása? Nem menti meg semmi üldözőitől? Kérdezte megint saját magától, és nem emlékezett rá, hogy valaha feltett volna bárkinek ennyi kérdést.
Megint belenézett a tükörbe. Hol látta magát, hol nem. Ez megnyugtatta. Talán elérkezett az idő, hogy végre azzá váljon, akinek mindig is gondolta magát. A Teremtő jóindulatú sóhajának, aki finoman megérinti a mindenséget, de ő érinthetetlen.
Ekkor parázsló fájdalom csapott belé. Szinte lángolt a szája, még a haja is égnek állt. Ezt sajnos észrevette a tükörben is, mert már megint látható volt. Újra üldözött lett, akit nem véd meg semmi az ádáz külvilágtól, aki sebeket kap, egyre fogy, míg végül kihal.
Egyetlen vigasztaló gondolat azért eszébe jutott. Nincs egyedül, vele vannak a bálnák. És akkor rájött. Az ajkán a lángoló jel nem herpesz, hanem a bálnák testvéri csókja.
Ég
Balekk Medárd elveszetten bolyongott a Bolygóközi tér téren. Már húsz járókelőnek tette fel ugyanazt a kérdést, és nem kapott rá választ egyszer sem. Odament a huszonegyedikhez, és megkérdezte.
– Kérem, meg tudná mondani, merre van az orvosi rendelő?
A megkérdezett megint elkerekedett szemmel nézett, és továbbállt.
Balekk Medárd nem értette ezt az elutasító magatartást. Legjobb tudása szerint a mennyországban volt, és minden általa ismert tudományos, vallási vagy irodalmi munkában, de még a mesékben is azt sugalmazták az olvasónak, hogy az égben lakók udvariasak, kedvesek, sokat mosolyognak, és nem olyan bunkók, mint a neandervölgyi ősember kedvenc szerszáma.
Balekk Medárd tanácstalanul álldogált, azután meglátott egy bicikliző angyalt. Gyerekkorában, a cirkuszban, volt egy kedvence Floxi, a kerékpározó foxi, de ez az angyal nem is hasonlított rá. Ezért nem értette, miért jutott most eszébe az ügyes kiskutya. Talán azért, mert akkoriban nem fért a fejébe, miért biciklizik egy eb, amikor a saját négy lábán sokkal hamarabb odaérne a jutalomfalthoz. Ugyanígy, az angyalnak sem kellett volna ezt a helyváltoztatás dolgot ennyire megbonyolítania, amikor ott volt neki kéznél a szárnya.
– Kérem, meg tudná mondani, merre van az orvosi rendelő? – kérdezte Balekk Medárd, a kétkerekű angyaltól, és elhatározta, ez volt az utolsó próbálkozása.
– Maga Balekk Medárd?
– Igen.
– Scolariel vagyok. Már égre-földre ……, akarom mondani össze-vissza kerestem. Hol volt idáig?
– Megpróbáltam megtalálni az orvosi rendelőt, de eddig még nem sikerült – legyintett lemondóan Balekk Medárd.
– Nocsak. Magának az MTA előadásán kéne lennie.
– Mi az az MTA?
– Oktatási intézmény.
– Na, ez érdekes! Én beiratkoznék egy bálnákkal foglalkozó kurzusra.
– Ilyen kurzus nincs.
– Akkor eljárnék egy régésztanfolyamra. Tudja, szeretek a földdel dolgozni. Jó mélyre ásni, és felhozni olyan dolgokat, melyekről senki sem hitte volna, hogy ott vannak.
– Ilyen tanfolyamunk sincs. Viszont, ha tényleg szeret mélyre ásni, akkor ajánlom, az önismereti évfolyamunkat. Ott aztán olyan mélyre mehet, amilyenre csak akar.
– Minek nekem ilyen tanfolyam? Én mindent tudok magamról, egyedül csak azt nem, van-e még tüdőrákom. Ezért keresem az orvosi rendelőt.
– Tüdőrákja? – nézett bután Scolariel, és ebben egy kicsit sem különbözött a huszonegy korábbi lakostól, akik nem tudták megmondani, hol a szakrendelés.
– Igen, tüdőrákom. Mit nem lehet ezen érteni? Azt hiszem, visszamegyek a portára. Volt ott egy tündéri tündér, bár ő angyalnak mondta magát, aki nagyon felkészültnek tűnt. Majd megkérdezem tőle.
– Miért gondolja, hogy tüdőrákja lenne?
– Hogyhogy miért? Papírom van róla. Egész életemben nehéz sorsom volt. Senki sem állt mellettem, mindenki csak kihasznált. Azt mondták rám, vesztes vagyok, olyan, aki eleve halálra van ítélve. Kihaló állatfajnak néztek. Meg akarom tudni, igazuk volt-e? Ha még mindig van tüdőrákom, akkor ők nyertek. Aki még a mennyországban is halálos beteg, az tényleg megérdemli, hogy kihaljon.
– És, ha nincs tüdőrákja?
– Akkor van még esély számomra. Meg a bálnák számára is. De a dodó galambnak már nincsen sansza – hajtotta le a fejét Balekk Medárd, és a szeme sarkában megjelent egy könnycsepp.
Scolariel hosszan nézett Balekk Medárd szemébe, majd így szólt.
– Magának tényleg nem kell beiratkoznia az oktatási központba. Itt egy szabadjegy. Ezentúl azt csinál a mennyországban, amit akar. Érezze jól magát!
Tulok Teréz Zalaszabarról küldte be versét. Köszönjük pályázatát!
Tulok Teréz
ÉLŐ BOLYGÓNK A FÖLD
A Föld golyó hol élned kell,
lassan most már rettegned kell!
Pusztulunk együtt a Földdel,
ami lassan el is földel!
A hónapok ahogy múlnak,
az évszakok egybe folynak,
köztük nincsen átmenet,
szervezeted sínyli meg!
Felhalmozott, szétszórt szemét
sosem bántotta a szemét?
A forgószél elsodorja,
nincs ki összetakarítsa.
Anyag szerint válogasd szét!
Külön azt, ami el nem ég!
Az éghetőt is más kukába!
Holnapba nézz! Ne a mába!
Ezer szabó fürge ujja
ózon lyukat befoltozza!
Pet palack helyett üveget!
Új játszó teret! Füveset!
Minden kertbe bokrot, fát,
így díszítse otthonát!
Hogy épek legyünk, mit tegyünk?
Mindig csak bio-t együnk!
Génkezeltet ne vegyünk,
hogy rákosak ne legyünk!
Minden nap az étkezéskor
egy pohárka jó vörös bor!
Coca Cola gyilkos ital!
Minden apró csontot kimar!
Cola helyett vizet igyál!
Az minden támadást kiáll!
Azért vívnak háborút,
nem lesz majd se csap, se kút!
Az emberek szomjan halnak,
kínjukban mennek a falnak,
Az édesvíz drága kincs!
Akkor lesz baj, ha már nincs!
Légfrissítők, dezodorok,
Jobbnál-jobb üde illatok
szállnak fent a levegőben.
Jut a tüdődbe is bőven.
Beborít a szmog, a bűz.
A torkod ég, mint a tűz!
Sarkokon a jég elolvad,
Kezdődik egy újabb korszak.
Föld tengelye ha kibillen,
vagy elég, vagy megfagy minden!
Bokrok, erdő, friss levegő!
Ez lesz számodra a nyerő!
Járd az erdőt, mezőt, rétet!
Így őrzöd meg egészséged!
Ha ezt mind megfogadjuk,
a mértéket is betartjuk.
A klíma csúcs ha célba ér,
a bolygónk is tovább él!
Nagymarosról Szabó Henrietta családjával pályázott : 10 éves fia, Orr Endre lett az újrahasznosított SKARABEUS jelmez viselője.
Szabó Henrietta így ír az alkotásról: ” Az elmúlt évben karácsonykor, az év bogaráról, a tavaszi álganéjtúróról készült egy kollázs a fölöslegessé vált szaloncukros papírokból.
Farsang közeledtével skarabeusz bogár jelmez készült a rossz rajzokból, a fölöslegessé vált újságokból, dobozokból, egy rossz lepedőből. A kasírozás tapétaragasztóval történt.
Az újrahasznosított művekből végül egy nagyszabású családi alkotás készült a szülőkkel és testvérekkel együtt, a bogár teljes átalakulását, élőhelyét bemutató installáció.”
Molnár Zsófia 6 éves alkotása:
Anyukája így mutatta be a pályázatot: Csatolva küldöm 6 éves lányom, Molnár Zsófia pályázatát környezetünkhöz alkalmazkodó sünijéről. Műanyag kupakot, italos dobozt, maszkot és kávézaccot használt fel hozzá.
Két merőben ellentétes hangulatú alkotás mutatkozik be ebben a blogbejegyzésben: Horváth Ildikó története csupa düh és feldúltság, míg Tünde és Péter fotója tiszta harmónia, egység és békesség. Az előbbi egy nagyvárosi jelenet, az utóbbi tengerparti idill. Hogyan is illenek össze? Hasonló jelenetbe már sok természetvédő aktivista került, a tengerparti idillről pedig elárulták az alkotók, hogy valójában a hely körben szemetes volt. És éppen ez az, ami összeköti a két alkotást: a mindenhol jelenlévő hulladék – teljesen mindegy, hogy a szemünk előtt van vagy nem látszik, ott van. Ez a hulladék pedig bántó és fájó, sőt dühítő, akárhogyan csűrjük és csavarjuk. Ezért álljon itt a mottónk: “A legjobb hulladék az, ami nem is keletkezik!”
Gratulálunk az alkotóknak és köszönjük a részvételt!
Horváth Ildikó:
Egy marék csikk
A férfi megállította az Opelt a piros lámpánál, ásított és kihúzta a műszerfalból a hamutartót. Leeresztette az ablakot és a maroknyi csikket az útra borította. Ezt tette L., mert utálta a koszos autót. L 2, a mögötte álló autóból tátott szájjal és kiugró szemmel bámulta a férfi mutatványát. Kicsapta a Skoda ajtaját, kiugrott a járműből, előre rohant, felmarkolta L. csikkjeit és behajította a szemetet a férfi ölébe. L. szája szintén kinyílt, rámeredt a felháborodástól zöld ökocicára és előpattant, mint a vásári rugósember a dobozból. A tenyere élével lecsapta a nőt. L 2 eldőlt, mint a fogas, amire a kelleténél több kabátot akasztottak. Az orrából cérnavékony, piros erecske fakadt.
L.-t egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg a lincseléstől. Az illető elővett a zsebéből egy sípot és belefújt. Ezen a járókelők annyira elcsodálkoztak, hogy a gyilkos öklök eredeti állásukba zuhantak vissza, a rúgásra lendített lábak félúton megálltak. Máris ott volt egy mentőautó. Mindjárt ezután a rendőrök. L 2 élt, csak mélységesen elszenderült, ezt mindjárt megállapították. Szirénázva futottak vele a legközelebbi kórházig.
L. szabadlábon védekezhetett, így be tudott menni L 2-höz a sebészetre. A nő mindkét haléntéka lila volt. L. fel nem foghatta, mitől. Mikor ő a tarkójára. Nem a halántékára. L 2 félrefordult, mire L. ügyesen visszatekerte a fejét. Zöld vagy kicsim, tudom, totálisan zöld, mint egy zöldbéka. Sajnálom, hogy azt hiszed, a csikkjeim okozzák a Föld végpusztulását. Mire kijössz ebből a műintézetből, meg kell tanulnod, hogy az embereknek csak olyan kérdésekkel szabad foglalkozniuk, amelyeket meg tudnak oldani.
Erre már L 2 is mondott valamit. Azt, hogy igenis, a csikkel kezdődik minden. Mondjuk L. csikkjeivel. Megemészthetetlen pelenkahegyekkel folytatódik és ember csinálta mérges gázokkal. L. rögtön leintette. L 2 egyelőre semmit sem értett meg, mondta. A dolgok egyelőre megoldhatatlanok. Miféle dolgok, replikázott a nő, hiszen meg lehet fojtani a füstöt és szelektíven lehet gyűjteni a hulladékot. Az öröktől fogva balga nő, sóhajtott a férfi és közölte L 2-vel, hogy megoldhatatlan dolog a marginalizáció, a diszkrimináció, a szegregáció, az emberi agy zsugorodásnak indulása (lásd, bunkóizmus), a piramisépítés elfelejtésének megállítása, a halál elkergetése, amikor zörgő ujjaival a halántékunkon kopogtat.
Állj, állj, állj, mondta a nő kezét felemelve. A tudósok már kavargatják a öröklét vizét. Botor vagy, mondta a férfi. Hát a másmilyen vizek?! Itt nyaldossák a cipőnket. Van ár és van bel. Mindegyik kitúrja a búzát, éhínség, satöbbi. És a magma? Itt van már fenn, hallod, hogy bugyog? Még senki se tapasztotta tenyerét a vulkánok szájára. Miért nem? Látod. Ez is a megoldhatatlan dolgok közé tartozik. A múltkor a cipész nem tudta kitágítania szűk cipőmet. Nincs erre való célszerszáma, mondta. Felfogod? Felfogod? Nem értem a bálna énekét. Nem tudunk kommunikálni a bálnákkal, pedig a dolgok kulcsa a bálna. A bálnák ismerik a kezdeteket és el tudnák mesélni a jövőt. Semmi sincs megoldva. És akkor rám szórod a csikkeket?
L 2 kínlódva hallgatott. Az arca szinte zöld volt a sok moszattól, amit főzelékként evett. Meg a reszelt lemonhéjtól és a brokkolipéptől. A dinók óta mindenki pusztít, próbált a hajdani Édenre célozni. A dinók jók voltak, mégis meghaltak, suttogta. Mindössze egymást ették, üvöltött a férfi. Leszögezte, nincs itt az ideje a Föld megmentésének. L 2 érvelni próbált: el kellene kezdeni. Nem akarsz velem Földet menteni, kedves? Nem, hördül fel a férfi és megcsókolta a nő zöld száját.
L 2 nem értett egyet, de azért összeköltözött a férfival. Esténként sokat beszélgettek. Kipöckölték az utcára a csikkeket és várták a világ végét.
Lenke festményei tele vannak színnel és élettel – még a szomorúság is úgy jelenik meg, hogy lüktet benne az átélés és az érzelemben való elmerülés.
Mindezek a képek-képzetek újrahasznosított anyagokon jelennek meg. A bejegyzésben párosítottuk a képeket a hátoldalukkal, amelyeken szerepelnek a képek adatai is. Érdemes elolvasni ezeket, hiszen az újrahasznosítható anyagok, vagyis ahogyan a körforgásos gazdaságban a hulladékot nevezik: a nyersanyagok tárháza végtelen!
Bemutatkozás:
És a képek. Gyönyörködjünk bennük!
Szívből gratulálunk az alkotónak és hálásak vagyunk, hogy megosztotta velünk a művészetét!