Hétforrás Piknik 2022

Ez évben is megtartottuk a Hétforrás Pikniket – félig…

A natúrparki kölcsönözhető tartós edények kipakolása

Már tavaly is zero waste rendezvényként működött a Piknik, ezt most is megőriztük: a tartós edények használata mellett idén komposzt wc-t rendeltünk, ami kiválóan működött – egy darabig…

Tőgyi Balázs építi a komposztoi-t.

Ezenkívül felállítottuk kültéri kiállításunkat, ami három témakörben dolgozza fel a hulladékproblémát és a körforgásos gazdaság mibenlétét. Nyereményjátékot is terveztünk hozzá, el is indult a dolog – aztán hirtelen vége lett…

Fotó: Unger Tamás, vaol.hu

A kiállítás körei mellett zöld beszélgetéseket terveztünk az érdeklődőkkel: az egyik téma az élelmiszerpazarlás megelőzése volt, a másik a szemetelés és a hulladékprobléma, a harmadik pedig a klímakatasztrófa és mit lehet tenni vele. Ezek a beszélgetések el is kezdődtek, majd egyszer csak – nem folytatódtak…

Vetítést is állítottunk össze a zöldművészet-zöldhumor pályázatunkra eddig beérkezett művekből. Ez a vetítés volt a Piknik legsikeresebb eleme. De csak azért, mert a régi garázsban ment. Ugyanis történt valami…

Jött a fúvószenekar is nagy lendülettel, sőt egy részük bringával gurult le a lejtőn. (Nagyon zöld! 🙂 ) Elfújtak egy dalt, majd az Írottkő Natúrpark magyar és osztrák elnökei üdvözölték a közönséget. Utána a zenekar belacsapott a lecsóba.

Vagyis csak csapott volna, mert hirtelen elkezdett csöpögni az eső. Kicsit beljebb húzódtak a fák alá… Aztán kicsit jobban kezdett esni, ők még jobban behúzódtak a fák alá… De fújták rendületlenül! Majd egyszer csak kitört a vihar és fúvószenekar mentette a menthetőt.

Fotó: Unger Tamás, vaol.hu
Fotó: Unger Tamás, vaol.hu

A közönség is fejvesztve menekült, ahová csak tudott (például a garázsba és nézhették a vetítést), több buszfordulóval aztán mindenki lejutott a városba.

Ott ugyanis a nap fénypontja lépett fel a TEKI-ben. Miután riadóztattuk őket, hogy a hegyen vihar van és “nagy esők jönnek”, az ALMA együttes (Juhéjjj!) az iskola dísztermében lépett fel. De mi, a szervezők ebből semmit nem láttunk, mert …

… a hegyen pakoltunk és mindent újra szét kellett szerelni és levinni!!!!! Vizesen!!!!! Áááááááá!!!!!

A mi komposzt wc-nk totálban elázott (Már megszáradt!), a közösségi wc viszont nagyon jól bírta a látogatókat is és a vihart is. Tiszta volt és szinte szagmentes, nem úgy, mint a kékszínű toi-toi. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk rendezvényre!

Végül lebumliztunk a hegyről, be a díszterembe és még az Alma együttes végét sikerült elcsípni.

Fotó: Unger Tamás, vaol.hu
Fotó: Unger Tamás, vaol.hu
Fotó: Unger Tamás, vaol.hu
Fotó: Unger Tamás, vaol.hu
Fotó: Unger Tamás, vaol.hu

A maradék ételt pedig a hajléktalanszállóra jutatta el kolléganőnk, Zita és a kitűnő Hétforrás leves megálmodója és megfőzője Gyöngyös Csaba.

És ezzel véget is ért az idei Hétforrás Piknik – a klímakatasztrófa jegyében elmosta a hőhullám alatt feltorlódott, előrejelezhetetlen viharcella. Ez jobb lecke volt, mint egy ökolábnyomjóslás!

Napelemtöltő a napelemes akkumulátorhoz. Szintén kölcsönözhető a natúrparkban!

Balázs Borbála