Heti reflexiók

Péntek van, az aktivistáskodás napja, ezért most néhány gondolat következik zöldítés témában.

Projektünk egyik célja annak tudatosítása, hogy sürgős cselekvésre van szükség, amennyiben szándékunkban áll megmenteni a gyerekeink és unokáink jövőjét – az ívóvízgondok globálisan már több évtizede jelen vannak, az utóbbi években Európában is megjelentek, az élelmezési gondok sem fognak már sokáig váratni magukra. Naponta elképzelhetetlen mennyiségű mérgező és soha el nem bomló anyagot eregetünk a levegőbe, vízbe, talajba, immáron kétszáz éve. A ma élő generációkon is nyomot hagy a mérhetetlen környezetszennyezés: Magyarországon például évente kb. 10.000 ember hal meg csak a levegőszennyezés miatt. Képzeljük el, hány ember életébe kerülhet a légszennyezés egy kínai nagyvárosban…

A tudatosítás egyik módja, hogy olyan eszközöket kínálunk, amelyek fenntartható alternatívát képviselnek egyes használati tárgyakból. Tavaly lépett életbe az egyszer használatos műanyagok forgalmazásának tilalma, a készletek kifogyása után ezek az eszközök eltűnnek a piacról – nem lesz több nejlonzacskó a boltokban és nem lesz több egyszer használatos evőeszköz rendezvényeken. Szeretnénk segíteni a fogyasztóknak, hogy az eddigi szokásaikat zökkenőmentesen meg tudják változtatni, mert tisztában vagyunk vele, milyen nehéz a rossz szokásoktól megválni.

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, el kell fogadni a segítséget!

Örömmel értesítjük a lakosságot és a községeket is, hogy az Írottkő Natúrparknál kölcsönözhetnek tartós edényeket mindenféle rendezvényhez, szülinaptól kezdve a falunapig. (Hogy hogyan működik a betétdíjas rendszer, a tisztítás és egyebek, erről szeretnénk tartani egy nyilvános oktatást.)

A másik “eszközbeszerzésünk” a nejlonzacskóval való végleges leszámolást célozza. Az a szép átlátszó vagy mintás, csillivilli nejlonzacskó, amihez azok a kellemes bevásárlások és márkák emlékei tapadnak – ágyő! Helyette szeretnénk ellátni a natúrparki boltokat ingyenes textil vagy többszörhasználatos zsákokkal, ezzel segítve a vásárlókat, hogy megszokják az új módit.

Ápropó, módi – ezen a héten felmerült az a gondolat, hogy ez a “zöldesség” az új trend.  Egy divat. Néhányunk hóbortja. Ez egy óriási tévedés: a Föld ökoszisztémája és benne a sok kisebb-nagyobb ökológiai rendszer, amelyeknek az ember is része, válságos állapotba került. Az emberiség hozta válságos állapotba és csak ő tudja enyhíteni a katasztrófák mértékét. Ebben minden nagykorú egyénnek felelőssége van, ha tetszik, ha nem. Nem gondolom, hogy bármilyen szerepet játszhatnak a kényelmi vagy divatos szempontok.

Egy 15 éves fiatal kétségbeesett kérdése talán segít a továbbgondolásban: “De hát mi lesz ezzel a sok szeméttel? Hová kerül? Ez nem lehet igaz, hát ezt hová fogják rakni?” – ez volt az a pillanat, amikor ráérzett, hogy ez bizony nem fog eltűnni. Itt marad vele. És neki.

Ezt nem tehetjük meg a gyerekeinkkel!

Balázs Borbála