Ahogy ígértük: jó hangulatban, jófej emberekkel megtisztítottuk a Hétforrás és a Saint-Germain-kereszt környékét.
Mindhárom helyszín hulladékkupacai tragikus emberi történetekről meséltek, de az erdő most fellélegezhetett.
A nagy darabok mellett a mikorszemetet is próbáltuk eltávolítani.
A gyerekeknek nagyon sokat köszönhetünk. Nélkülük biztos nem végeztünk volna fél óra alatt a táborhellyel.
Jutazsákokba szedve, tartós kesztyűket használva juttattuk el a szemetet a nagy zsákokhoz, mivel a juta zsákok bírják a strapát, nem szakadnak ki. A kék zsákok így épségben várják a szállítóbrigádot, a jutazsákokat és a kesztyűket pedig legközelebb újra használni tudjuk!
Ennek az építménynek a lebontása nem volt egyszerű feladat – elképzelhető, hogy ilyen hatékony segítség nélkül nem sikerült volna.


A fiatalok aktívan kivették részüket a takarításból.
Még egy kis erdei iskola is bejátszott a Saint-Germain-keresztnél: Balázs Bori hulladéklebomlás ismertetője, egy kis történelem-biológia-kémia crash-course.
Kollégánk, Illés Péter combcsizmában, élete kockáztatásával 🙂 megpróbálta kihalászni a szemetet a medencéből. Milyen jó lenne, ha erre nem lenne szükség!
Sajnos a keresztnél nem sikerült a talajba “ivódott” történelmi hulladékot eltávolítanunk. Ezzel a kövekből készült installációval jelezzük, hogy itt üvegszilánkok vannak. Önkénteseink vállalták, hogy egy megfelelő pillanatban szerszámokkal visszatérnek…
Partnerünk, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vállalta a zsákok elszállítását. Köszönjük szépen!


Horváthné Korom Zita a gócpontok felkutatója és a hulladékgyűjtési akció szervezője megköszönte a résztvevőknek a lelkesedést, az aktív közreműködést.
(Az azonos időben zajló TEKI-s TESZEDD akció szervezője Illés Péter volt. )
Az erdők a szárazföld óceánjai. Egyik nélkül sincs élet a Földön. Vigyázzunk rájuk!
KÜLÖN KÖSZÖNET A KŐSZEGI KERÉKPÁROSOKNAK ÉS MINDEN RÉSZTVEVŐ AKTÍV ÖNKÉNTESNEK! A FÖLD ÉS AZ ÍROTTKŐ NATÚRPARK NEVÉBEN….
(Hamarosan Zita által készített kis videóval jelentkezünk 🙂 !)