Írottkő Vándorlás 2022

Szeptember 10-én újra megrendezésre került az 56 kilométeres Írottkő Vándorlás – 360 résztvevő rótta az Írottkő Natúrpark útjait futva vagy gyalog.

Burgenland második leghosszabb teljesítménytúráját a Verein Naturpark Geschriebenstein, vagyis az Írottkő Natúrparkért Egyesület osztrák munkatársai rendezik évről-évre szeptember elején. Két éve, mióta a PUREGREEN projekt is elstartolt, zero waste módon történik a lebonyolítás: a sportolók saját kulacsot visznek magukkal a nagy útra, az állomásokon pedig többszörhasználatos edényekben kapják a frissítőket és az elemózsiát.

Az útvonal a következő natúrparki településeket érinti: Rechnitz-ből indul, Althodis, Kohlstätten, Lockenhaus, Rattersdorf, Kőszeg, Cák, Bozsok és visszatér Rechnitz-be.

Az idő szépnek indult, a cáki állomásra, ahol ketten tartottuk a frontot, 10.20 körül befutott az első résztvevő, egy futó természetesen. Majd lassan elkezdtek szállingózni a többiek, aztán volt egy nagyobb roham, majd az utolsó csapat fél nyolckor ért hozzánk.  A délelőtti futók, vándorlók még nagyon hepik voltak, a délutániak már annyira nem, az estiek pedig inkább már morgósak – ami érthető is, hiszen 56 km-t, vagy annak egy részét legyalogolni, lefutni, ráadásul zivatarokkal kísérve, azért nem semmi teljesítmény.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Német nyelvű beszámoló itt elérhető/ Bericht in deutscher Sprache ist hier erhältlich:  https://www.meinbezirk.at/oberwart/c-leute/360-teilnehmer-bei-geschriebenstein-roas_a5581600#gallery=null