A TinyGreen projekt keretében különböző szemléletformáló játékokat is tervezünk.
Az egyik ilyen játékot már két rendezvényen is bemutattuk (Natúrparki „nemvetélkedő”, Miénk itt a rét!).
A játék lényege dióhéjban az volt, hogy a csapatoknak el kellett távolítaniuk a Földet érő környezeti problémákat (= cetlik), amiket valójában a Fogyasztói Társadalom értékrendje generál ( = kalap). A játék során nehezítő elemként megjelent a gazdasági növekedés bűvöletében élő, pazarló társadalom (= GDP felirattal bekötött szem), aki próbálja megakadályozni a valódi fenntarthatósági törekvéseket ( = nemez légycsapóval csapkodva). A feladatot időre kellett végrehajtaniuk a csapatoknak, utalva arra, hogy a valóságban sincs végtelen időnk a természeti válságok megoldására. Azaz: minél tovább halogatjuk a cselekvést, annál súlyosabbá válik a helyzet. Mivel a való életben is elengedhetetlen (lenne) az összehangolt együttműködés, a csapatok előzetes felkészülési időt kaptak, hogy közösen kidolgozhassák stratégiájukat.


Tapasztalataink szerint a résztvevők nagyon élvezték a játékot, aktívan és lelkesen vettek benne részt. A játék bevezetőjében közösen beszélgettünk a cetlik által jelképezett környezetszennyezési formákról, a fogyasztói társadalom működéséről, majd a játék végén arról is, mit tehetünk akár egyénileg is a helyzet javítása érdekében.
A játék tervezése során különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a TinyGreen projekt „kevesebb zöldebb!” mottójához hűek legyünk.
Hogyan?
Főképp úgy, hogy szinte semmit nem vásároltunk, ezzel sem generálva az új termékek vásárlása okozta környezeti terhelést. 🙂
A jelmezhez az alapanyagok újrafelhasznált és/vagy maradék természetes anyagok:
- Cetlik, földrészek: egy régi lepedőre nyomtattattuk, nem vettünk hozzá új anyagot
- Föld jelmez és hátsó felirat: kézzel varrta Zita a kőszegi nemezgyár hulladékából
- Kalap: a figurát többnyire magyar és maradék gyapjúból nemezelte Csenge, az egyéb tartozékokat és a feliratot nemezhulladékból varrta, és maga a kalap is egy régi, nem használt nemezkalap
- Légycsapó: faágból és nemezhulladékból varrta Csenge
- Szembekötő rongy: egy régi függönydarabból varrta Csenge, a felirata szintén nemezhulladék
- Fa felirat: újrahasznált fa, egy bezárt étterem étlaptartója volt korábban

