Egy ködös vasárnapon összegyűlt egy kis csapat, hogy felfedezze az erdő titkait…

Mielőtt elindultak, leszámoltak az erdőt övező legendákkal és annak szellemeivel: arra a kérdésre, hogy vajon miért  ilyen ellentmondásos az ember viszonya az erdőhöz, ezúttal is a gyerekek adták meg a választ: mert az emberek nem ismerik az erdőt.

Az erdő szörnyei, szellemei:

Végül mindet elfogták:

A szellemfogóval tisztázták, hogy az erdő egy nyitott könyv, ahol nemhogy félnie nem kell, de természetes élőhelye az embernek.

A gyerekek útközben zsákocskákba gyűjtötték az erdő kincseit:

A legendákkal és előítéletekkel együtt a köd is eltűnt és a kis csapat elindult a sűrűjébe:

Hallgatták az erdő hangjait és megismerték, nehézkes viszonya ellenére, miért része az ember is az erdőnek:

Útközben a világ legtermészetesebb játszóterébe botlottak, ami jelen esetben egy vaddisznó-dagonya kidőlt fával:

Az Óháztetőn megpihent a kis csapat, evett, ivott…

…hogy újult erővel megismerhesse az erdő bonyolult rendszerét:

Visszatért a köd, de ez kedvezett az utolsó játéknak, ugyanis a múlt ködébe vesző mesék erdei manói megépítették manóházaikat:

Útközben megismerkedtek az erdőt fenyegető sötét erőkkel, mint egyes fakárosító gombabetegségek és a fenyőszú:

Visszatérve megvizsgálták a rengeteg kincset, amit gyűjtöttek. A Dénes nevű erdei manó fényképei az erdő kincseiről itt elérhetőek.

A nem az erdőbe való kincsek, amiket nevezhetnénk és tarhatnánk inkább erőforrásnak vagy nyersanyagnak (sajnos a szeméthez való viszonyunk is meglehetősen problémás), szelektálva az Okmányos kukáiba kerültek:

Túrára fel!

Erdei üdvözlettel:

Balázs Borbála