Projektbemutató és művészeti pályázat Zöldművészet-zöldhumor zero waste rendezvény – avagy mit nyújt egy szabad alkotói pályázat?

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület szeptember 24-én mutatta be a nagyközönségnek a PUREGREEN (Tisztazöld) projekt eddigi eredményeit. A rendezvény helyszíne a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont volt. Schrott Tamás, az egyesület elnöke köszöntőjében méltatta a munkaszervezet zöld csoportjának (Horváthné Korom Zita, Balázs Borbála, Illés Péter) eddigi munkáját, s támogatását fejezte ki. Elismeréssel szólt arról, hogy az osztrák-magyar Interreg közreműködő szervezet a projektet javasolta az INFORM EU novemberi plenáris ülésére Portugáliába a kiváló kommunikációs gyakorlatáért.

Schrott Tamás elnök

Illés Péter alelnök, a projekt munkatársa prezentációjában összefoglalta a közel két éves munka eredményét. A projekt fő céljainak megfelelően kiemelte a környezettudatos szemléletformálás gyakorlati elemeit (szakmai és lakossági tanulmányutak, workshopok), a védett (NATURA 2000-es) területek hulladékmentesítését, a hulladékmentes életmód gyakorlatának jó példáit a zero waste rendezvények (Hétforrás piknik, Miénk itt a rét, Írottkő vándorlás) formájában. Méltatta a stájer tapasztalatok jó példáit (élhető város, reuse-műhelyek, reuse-shop, okosrendezvények). Kitért a projekt fenntartásának elemeire: túraútvonalak örökbefogadása, plogging, zero waste kézikönyv. Az alelnök kiemelte a munkacsoportok sokszínűségét, különösen a Z-generáció jelenlétét a programokon.

Illés Péter alelnök, projektmunkatárs előadása

A jelenlegi rendezvény is teljesen zero waste (hulladékmentes) volt: nem volt műanyagpohár, műanyag tányér. Mindezt a projekt keretében vásárolt hőálló üvegedények, poharak, fém evőeszközök, vászonszalvéta szolgálta. Az eszközök kaució fejben kölcsönözhetők az Írottkő Natúrpark települései által, amennyiben hulladékmentesen szeretnék rendezvényeiket megtartani (reméljük, a példa ragadós lesz!).  A natúrpark települései is bemutatkoztak „zöld” elemekkel, elsősorban helyi termékek formájában, így a velemi gesztenyés kifli (Ternyák Ágnes), a lukácsházi szörp és lekvár (Pálinkás Mónika), a gencsapáti ballonos szódavíz (Vasi Xoda Drink Kft.), és a kiszsidányi forrásvíz (Bánó Zoltán).

Lukácsházi lekvárok, szörpök
Visszaváltható palackú szódavíz Gencsapátiból: a Xoda
Gesztenyés bukta Velemből
Lúgosító forrásvíz Kiszsidányból – a falu forrásvizéhez ingyenes hozzáférést kap bárki arra járó

Ezt követően Balázs Borbála ismertette a „Zöld művészet, zöld humor” művészeti pályázatot és eredményét. Az alkotói szabadság a flow élményével ajándékozza meg az embert, a humor segít a nehéz helyzetek feldolgozásában. A zöld szemlélet pedig a mai világban alapérték. Az Írottkő Natúrparkért Egyesület osztrák-magyar határon átnyúló PUREGREEN (Tisztazöld) projektje keretében szabad alkotói pályázatot hirdetett 2022 tavaszán. Az alkotói pályázat zöldművészet-zöldhumor témakörben tág teret adott az érdeklődőknek. A kérdésfeltevéses felhívásban a hulladék problémára kértünk művészi/ humoros alkotásokat.  Közel 70 pályázat érkezett az ország különböző részeiből, városokból, falvakból, határon innen és határon túl. Külön öröm, hogy a Z-generáció 15 pályázattal képviseltette magát. Sokszínű, műfajokban gazdag, alkotói szemléletmódban különleges pályaművek alkotják a repertoárt.  A túlfogyasztást, hulladékproblémát és a megváltozott földi klímát kiváltó versengés helyett az együttműködésre és  a szolidaritásra helyeztük a hangsúlyt! Minden alkotást befogadtunk, nem zsűriztünk, a rendezvényen minden pályamű bemutatásra került.

Balázs Bori ismertetője
Hné Korom Zita a filmes és zenés pályaművek bemutató filmjét ismerteti.

A filmes és zenei alkotásokat vetítve, az irodalmi alkotásokat színművészi előadás formájában mutatták be. Ez utóbbihoz neves művészeket kértünk fel. Madarász Éva színésznő (aki a várszínházból is ismerős a kőszegi közönségnek) és Jánosi Ferenc színművész (a Déryné program idei drámaösztöndíjasa) előadásában hallhatta-láthatta a közönség a 32 irodalmi alkotást. Nagyszerű élmény volt! (Az előadás felvételre került, hamarosan közzétesszük az Írottkő Natúrpark youtube csatornáján.)

Jánosi Ferenc és Madarász Éva színművészek az irodalmi alkotásokat olvasták fel.

dr. Lelkes Orsolya „A fenntartható hedonizmus” című könyvét mutatta be, beszélgetéssel egybekötve. Dr. Lelkes Orsolya Ausztriában élő társadalomkutató közgazdász, coach és pszichológiai tanácsadó. Közgazdász diplomáját a londoni School of Economicson védte meg. Lelkesen törekszik a közjó és az örömteli egyéni élet világának egyesítésére.

dr Lelkes Orsolya könyvbemutatója – igazán lelkesítő előadás volt :)!

Az írónő körbejárta, hogy milyen lehet az a „virágzó élet”, ami nem (méreg)drága a Földnek, a „végtelen növekedés” helyett hogyan teremthetünk lehetőségeket és utakat magunknak, ami tényleg a boldogabb lét és jövő felé vezet, egyben a természetet is megőrzi. Az alkotók dr. Lelkes Orsolya Fenntartható hedonizmus című nagyszerű könyvét kapták ajándékba, melyet a rendezvényen az írónő dedikált is.

és a hálás közönség…

A rendezvény másik helyszíne Lockenhaus (Léka) Rathaus (Városháza) volt. A helyszínt a vendégek – fenntartható módon – busszal és kerékpárral tudták megközelíteni. A pályázatra beérkezett tárgyi alkotások kiállítását Michael Kefeder polgármester és Engelbert Kenyeri, a Geschriebenstein Naturpark elnöke nyitotta meg.

Engelbert Kenyeri, a Geschriebenstein Naturpark elnöke, dr Mátyás Gyöngyi tolmács és Michael Kefeder Lockenhaus polgármestere
Hollósvölgyi-Szkibák Enkő a háttérben a Lassan megfojt, de még nem késő című festményével, melyre a helyszínen vételi ajánlatot is kapott Lockenhaus korábbi polgármesterétől.

Az alkotók is kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, ill. műveik bemutatására. Külön színfolt volt Gerta Fahrngruber és művésztársa által előadott zenés megnyitó („Ich hab’ alles, was ich brauch”/”Nekem megvan mindenem”).

Gerta Fahrngruber egyik pályaművének bemutatása az alkotó és művésztársa által előadott zenés megnyitó („Ich hab’ alles, was ich brauch”/”Nekem megvan mindenem”)

Tartalmas és színvonalas nap volt! – így kommentálták a résztvevők a rendezvényt.

Álljon itt a résztvevők által küldött két e-mailből való idézet:

„… egy békésen átaludt éjszaka után jó érzéssel gondolok a tegnapi eseményre, amelyet példásan szerveztek meg. Megható a lelkesedésük, az együttműködési készségük. A lékai polgármester megmutatta az egymást maró “nagypolitikusoknak”, hogy így kell egymást segíteni, komolyan venni, tisztelni. Köszönöm az élményt, a megtisztelő fogadtatást, amibe még finom falatok is belefértek.

Szeretettel üdvözlöm munkatársaival együtt: Horváth Ildikó”

dr. Almási Balázs tájépítész bemutatkozása

„…Köszönöm a szombati rendezvényt, amin volt szerencsém ott lenni kísérőként.

Nagyon tetszett az elhivatottság, a lelkesedés az energia, ami az egészet kísérte. (Újabb lökést adott pl. A két éve gondolatként felmerült alomszék megvalósítása felé. )

Ahogy Major Tamás mondta a Ki mit tud zsűri elnökeként: NE HAGYJÁK ABBA!

Köszönetképpen egy Mészöly Dezső verset küldenék, amit egy kicsit a pályázathoz illőnek gondolnék.

 

Ősz a strandon

 

A pőre fák alatt az elhagyott

nagy pingpongasztal nedvesen ragyog.

Az elhajított naptejes doboz

fehérén barna hangyaraj toroz.

Üres büfén leszaggatott plakát.

A szürke vízen borzadás fut át.

Széljárta part homokja elfelejti

a domború leánytestek nyomát,

s a jéghideg kabin rozsdás szegén

egy életunt kis trikó lóg, szegény.

 

Üdvözlöm Önt és Munkatársait! Zámbó Miklós”

 

Köszönjük a részvételt, a lelkesítő szavakat, és ígérjük: Nem hagyjuk abba!

Illés Péter, Hné Korom Zita, Balázs Borbála