NATÚRPARKI ZÖLD MIKULÁS
Az Öreg sajnos nem ért rá, ezerrel dübörög a karácsonyi készülődés, de minket azért elküldött a gyerekekhez egy elő-mikulásra. Így hát mi, Sáfrány és Krampuszka felpattantunk a PUREGREEN vadiúj járgányára, Tringára és december másodikán eldübörögtünk egy kis mogyoró és egyebek osztogatására a Bersek József Általános Iskola udvarára. Hát mit ne mondjak, óriási sikerünk volt. Vagyis inkább Tringának. Azért a mogyorónak is örültek, legalább is azt mondták…
https://www.facebook.com/naturpark.irottko
Natúrparki Élményjátékok
Mikulás-buli után, december hetedikén jöttek az NMS Rechnitz tanulói és a Bersek József Általános Iskola tanulóival közösen egy játékos délelőtt keretében ismerkedtek a gyerekek az Írottkő Natúrpark természeti környezetével, állatokkal, növényekkel és ezek kapcsolatával. Kooperatív játékokkal és kvízekkel készültünk a gyerekeknek, kint is voltunk és bent is voltunk.
Rohonci kolléganőnk beszámolóját itt olvashatjátok.
Natúrparki Advent
A 2022-es natúrparki advent három szolgáltatója vállalta, hogy a natúrparki edényekkel, edényekből kínálja a kóstolóját és a portékáját. Láng József borásznál a vendégek natúrparki üvegpoharakból itták a forralt bort, Bönditzné Siwiec Magdolnánál a Boltoda és Magműhelyben tartott a sütemény- és leveskóstoló folyt hulladékmentesen az edényeinkből, illetve a Schrott Méhészet mézkostolója is fém kiskanalakkal történt. Ezeken a helyeken a vendégek sorsjegyet kaptak, amit a nyereményjátékunkon két időpontban sorsoltunk ki. AZ ajándékok mind a tudatosítást és a hulladékmentes, fenntartható életmódot szolgálják. A gyerekek pedig, akik a Magműhelyben jártak, kipróbálhatták Sáfrány manóval a Tringát.