Címke: Ilisicsné Császár Rita

ZÖLDMŰVÉSZET-ZÖLDHUMOR alkotás: Ilisicsné Császár Rita irodalmi és kézműves pályaművei

Ilisicsné Császár Rita fonyódi lakos 53 éves. Pályaműveit olvassátok-nézzétek-használjátok szeretettel, úgy ahogyan ő készítette! Köszönjük az alkotásokat!

Ilisicsné Császár Rita:

A gyümölcsös láda

Hol volt, hol nem volt, volt egy gyümölcsös láda, aki arról álmodozott, hogy egyszer majd hajó lesz. Álmában a vízen siklott, karcsú teste volt, és úszott a habokon. Vitorlája dagadt a szélben.

Ilisicsné Császár Rita: Vitorláshajó

De a valóság az volt, hogy kifogyott belőle a gyümölcs, és egyszer csak félrelökték, a szemétbe tették, nem volt rá többé szükség. Ott búslakodott árván, amikor egyszer csak valaki odajött, és felemelte, forgatta, megnézegette, és így szólt: Ez még jó lesz valamire. S azzal hazavitte…

A néninek, aki hazavitte, az volt az álma, hogy egy vitorlást készíttet majd belőle. Talált is valakit, aki meghallgatta a tervét, s hosszas rábeszélés után elkezdte a munkát.

Először is szét kellett szedni a ládát. Fogó és csavarhúzó jó szolgálatot tett. s végre a ládából újra faanyag lett.

De hogyan tovább? Meg is kellett tervezni a vitorlást. Készült papírból sokféle rajz, míg végül egy viking hajó mellett döntöttek. Akkor először papírból makettet készítettek, s ez a sablon lett kifűrészelve a faanyagból.

A gyümölcsös láda nem értette, hogy mi történik vele. Csak azt érezte, hogy szétszedik, nyúzzák, fűrészelik… Ez biztosan a vég! – gondolta.

A hajó oldalát fel kellett főzni, hogy meg lehessen hajlítani. A hajóorrdíszt nehéz volt kifűrészelni, mert nem volt dekopír fűrész, csak hagyományos. De végül mindenegyes darabot kifűrészeltem.

Most következett a ragasztás… s modellünk máris vízjáró lett!

Még az árboc és a vitorla vissza van, de már így is hajó formája van a „gyümölcsös ládának”. Az árboc egy hurkapálca lett, amit kis segítséggel fúrattam bele. A vitorla fehér vászonból készült, amit az öreg néni adott.

A gyümölcsös láda ámuldozott, és mi is. Büszkén feszített a vitorlájával. Mi pedig büszkén mutogattuk új szerzeményünket.

Végül is mindenkinek valóra vált az álma.

Ilisicsné Császár Rita: kicsi könyvek

A kicsi könyv

Volt egyszer egy kicsi könyv. Olyan kicsinyke volt, hogy a tenyerembe fért. Ez a kicsi könyv arra várt, hogy titkokat írjanak bele. Vagy meséket, vagy egyszerűen betűket. Vagy hogy rajzoljanak bele virágot, állatokat és sok minden mást. Én elkészítettem e kicsi könyvet – ABC-nek. Hogy tanulhasson belőle az, aki még nem ismeri a betűket. Egy betű, egy szó és egy kép, ez van minden oldalon.

Ilisicsné Császár Rita: kicsi könyvek

A másik kis könyv üres.

Ilisicsné Császár Rita alkotása: A kicsi könyv

Arra vár, hogy megtöltsd rajzokkal, betűkkel. Jó rajzolást és írást kívánok!

 

 

 

 

 

Ilisicsné Császár Rita

Ilisicsné Császár Rita:

Ilisicsné Császár Rita vagyok. 53 éves, fonyódi lakos. Könyvtáros voltam, így mindig a könyvek közelében töltöttem az időmet. Verseket már tinédzser koromban is írtam, de jobbára az 1990-es évektől kezdve írok. Az első meséskönyvemet 2008-ban írtam (R-mesék). Azóta rendszeresen írok.

Verseket írok felnőtteknek és gyerekeknek is. Ezen kívül meséket, meseregényeket és verses meséket.

Dalszövegeket is írok. Ezen kívül hangos könyvek létrehozásával is foglalkozom. Legtöbbször saját verseimet és meséimet szólaltatom meg így.

Az idei évben foglalkoztam komolyabban pályázatokkal és a publikálással, azaz, hogy meg is jelenjenek műveim. Eddig jobbára az asztalfióknak írtam. Az idén több antológiában jelent meg versem, mesém.

Azért jelentkeztem többek között erre a pályázatra, mert elkötelezett híve vagyok a környezetvédelemnek is. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot és részben újrahasznosítom (a papírt) (mellékelt fotó: saját alkotású kiskönyvek, melyek jórészt használt papírból készültek ), nem vetem meg a „second hand” ruhát, és megpróbálok mindenféle energiával takarékosan bánni.

Pályázatom két rövid történetből, és a hozzá tartozó tárgyak fotójából áll. Fogadják szeretettel.

 

Köszönjük az alkotásokat!