Veilandics Korina (12, Pápa) vidám hangvételű versbe foglalja a hulladékgyűjtés alapvetéseit. Óriási, ahogyan rímbe és verslábakba, sőt színekbe szedi ezeket a praktikus tudnivalókat – hát igen, ez a művészet: amikor egészen hétköznapi dolgokat sikerül a művészet nyelvén kifejezni. VeilandicsKorina_Ajövősulija_vers1014
Molnár Villő (10, Nagyvenyim) alkotás közben készült fotóján látszik, mennyire elmerült a munkájában, és talán az is, őt magát is mennyire elszomorítja az egész probléma. A Szomorú Fa megjeleníti mindazt, amit szóban, írásban olyan nehéz megértetni az emberekkel: a műanyagok, vegyi anyagok most már jelen vannak mindenhol és minden élő szervezetben, valamint hogy a klímaváltozás a mai gyerekeket fogja érzékenyen érinteni felnőttkorukban. Villő alkotása hozzájárul ahhoz, hogy megértsék az emberek, miért fontos vigyázni a természetre.
Veilandics Korina
A JÖVŐ SULIJA
(öko-suli)
HELLO MINDENKI!
Ez itt a KUKA SULI!
De mielőtt jöttök beiratkozni,
nem árt egy-két dolgot tudni!
Ezt ki fogja mind elmondani?
Hát én: ZÖLD KORI, az ÖKO-diri.
Nálunk fontos a SZELEKTÍV szó:
a más-más anyagú hulladékot
külön szemetesbe gyűjtő lurkó!
De meg is kell ám jegyezni a színkódot!
Mit? Mibe? S hogyan?
Biztos fog menni ez olyan gyorsan?
A KÉK kukába kerül a papír,
de ha a gyűjtő vele nem bír,
az sem kín.
Mellé is teheted: hajtogatva, átkötve, vagy üres dobozba,
ahogy az előírás hozza.
A SÁRGA a műanyag színe.
Az ásványvizes, az üdítős és a PET palackot mind IDE!
De lapítva ám,
mert különben a tároló hamar tele!
A ZÖLD a színes, a FEHÉR a fehér üveg szigete.
A kupakját azonban vedd le!
A fém olyan komor.
Így a SZÜRKE konténerbe vándorol.
Kivéve mikor házhoz megyünk,
akkor a SÁRGA a gyűjtőhelyük.
Mondandóm végére jöjjön a lista,
nem abc-sorrendbe rakva,
mit szabad szelektíven gyűjteni napjainkba,
anyagfajtákra lebontva:
poharak és palackok,
szórólapok és reklámkiadványok,
konzervdobozok és fém zárókupakok,
befőttes, sörös és boros üvegek,
ne féljetek!
A megfelelő helyre fogtok jutni,
mert e sok kisdiák a tájékoztató után
ÖKO-szemléletben tud élni.
VÁR MINDENKIT A KUKA SULI!
GYERTEK SZELEKTÍVEN SZEMETET SZEDNI!
ÍGY LEHET CSAK A JÖVŐBE TEKINTENI
S A VILÁGOT JOBBÁ TENNI!
Köszöni a figyelmet mindenkinek ÖKO KORI.
Érdekes kirándulás következik a múltba. Miért, 1985-ben még nem is volt klímaváltozás, nem? – kérdezhetnénk. Pedig volt és a szemétkezelés is megoldatlan volt. A szelektív szemétgyűjtés őshazájában, Németországban is csak a 80-as években kezdődött a hulladékok szelektálása, persze akkor még rendezetlen szabályozással, kaotikus körülmények között és inkább a profit és a gdp növelése, valamint az egyre növekvő hulladékmennyiség eltüntetése volt a cél, mint a természet és a klíma megóvása. A probléma mégis adott volt, a természeti területeket is elárasztotta a szemét és a sitt – ennek nyomait a mai napig megtaláljuk az erdőkben, folyók partján egész Európában. (A Kőszegi hegység visszatérő elemei ploggingolók számára a 40 év körüli tejes zacskó, fél liter 4 Forint vagy a pvc padló…) Már akkor, a hetvenes-nyolcvanas években is voltak azonban olyanok, akiknek bántotta a szemét és a szívét a mindent elárasztó szemét. A babyboomer Drug-Store zenekar Burgenlandból már egy 1985-ös dalában rámutatott a fogyasztói társadalom visszáságaira. (Magyar fordítás lejjebb↓)
Gratulálunk a zenekarnak és köszönjük Engelbert Kenyerinek, hogy megosztotta velünk ezt a számot!
Es folgt jetzt eine interessante Reise in die Vergangenheit. Wieso? 1985 gab es noch den Klimawandel nicht, oder? – könnten wir fragen. Allerdings gab es ihn, und die Abfallwirtschaft war auch ein ungelöstes Problem. Sogar in der Heimat der Abfalltrennung, in Deutschland, wurde damit erst in den 80er Jahren begonnen, damals noch undurchschaubar, unter nicht wirklich geregelten Umständen, und das Ziel war eher, Profit und BIP zu steigern, anstatt Natur und Klima zu schützen. Das Problem blieb da, die Naturgebiete wurden auch mit Müll und Schutt überschwemmt – Spuren davon finden sich noch heute in Wäldern und an Flussufern in ganz Europa. (Wiederkehrende Fundstücke für Plogger im Günser Gebirge sind die 40 Jahre alte Milchtüte, für 4 Forint pro halbes Liter oder der PVC-Boden …) Schon damals, in den siebziger und achtziger Jahren, gab es Menschen, denen der viel Müll in die Augen und ins Herz stach. Bereits 1985 wies die Babyboomer-Band aus Burgenland in seinem Song auf die Laster der Konsumgesellschaft hin.
Wir gratulieren der Band und und bedanken uns bei Engelbert Kenyeri für den Song!
Drug-Store:
Unsa schene Wölt
Puppe, gehen wir miteinander spazieren?
Da könnte es dann mit uns zweien passieren! Sie sagt gleich ja – und auf geht’s ins grüne Moos, wir legen uns nieder – doch Au! Was ist da los?
Ich sitze auf einer zerbrochenen Flasche
Daneben liegt eine alte Einkaufstasche
Und wie ich so weiterschaue, da seh ich rund um mich
Die reinste Mülldeponie!
Hey, schaut euch um
Das ist unsere schöne Welt!
Dreht euch endlich um, es ist noch nicht zu spät!
Schaust links, schaust rechts, dann sticht’s dir in den Augen, die Welt kannst dir heutzutage nicht mehr anschauen!
Két merőben ellentétes hangulatú alkotás mutatkozik be ebben a blogbejegyzésben: Horváth Ildikó története csupa düh és feldúltság, míg Tünde és Péter fotója tiszta harmónia, egység és békesség. Az előbbi egy nagyvárosi jelenet, az utóbbi tengerparti idill. Hogyan is illenek össze? Hasonló jelenetbe már sok természetvédő aktivista került, a tengerparti idillről pedig elárulták az alkotók, hogy valójában a hely körben szemetes volt. És éppen ez az, ami összeköti a két alkotást: a mindenhol jelenlévő hulladék – teljesen mindegy, hogy a szemünk előtt van vagy nem látszik, ott van. Ez a hulladék pedig bántó és fájó, sőt dühítő, akárhogyan csűrjük és csavarjuk. Ezért álljon itt a mottónk: “A legjobb hulladék az, ami nem is keletkezik!”
Gratulálunk az alkotóknak és köszönjük a részvételt!
Horváth Ildikó:
Egy marék csikk
A férfi megállította az Opelt a piros lámpánál, ásított és kihúzta a műszerfalból a hamutartót. Leeresztette az ablakot és a maroknyi csikket az útra borította. Ezt tette L., mert utálta a koszos autót. L 2, a mögötte álló autóból tátott szájjal és kiugró szemmel bámulta a férfi mutatványát. Kicsapta a Skoda ajtaját, kiugrott a járműből, előre rohant, felmarkolta L. csikkjeit és behajította a szemetet a férfi ölébe. L. szája szintén kinyílt, rámeredt a felháborodástól zöld ökocicára és előpattant, mint a vásári rugósember a dobozból. A tenyere élével lecsapta a nőt. L 2 eldőlt, mint a fogas, amire a kelleténél több kabátot akasztottak. Az orrából cérnavékony, piros erecske fakadt.
L.-t egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg a lincseléstől. Az illető elővett a zsebéből egy sípot és belefújt. Ezen a járókelők annyira elcsodálkoztak, hogy a gyilkos öklök eredeti állásukba zuhantak vissza, a rúgásra lendített lábak félúton megálltak. Máris ott volt egy mentőautó. Mindjárt ezután a rendőrök. L 2 élt, csak mélységesen elszenderült, ezt mindjárt megállapították. Szirénázva futottak vele a legközelebbi kórházig.
L. szabadlábon védekezhetett, így be tudott menni L 2-höz a sebészetre. A nő mindkét haléntéka lila volt. L. fel nem foghatta, mitől. Mikor ő a tarkójára. Nem a halántékára. L 2 félrefordult, mire L. ügyesen visszatekerte a fejét. Zöld vagy kicsim, tudom, totálisan zöld, mint egy zöldbéka. Sajnálom, hogy azt hiszed, a csikkjeim okozzák a Föld végpusztulását. Mire kijössz ebből a műintézetből, meg kell tanulnod, hogy az embereknek csak olyan kérdésekkel szabad foglalkozniuk, amelyeket meg tudnak oldani.
Erre már L 2 is mondott valamit. Azt, hogy igenis, a csikkel kezdődik minden. Mondjuk L. csikkjeivel. Megemészthetetlen pelenkahegyekkel folytatódik és ember csinálta mérges gázokkal. L. rögtön leintette. L 2 egyelőre semmit sem értett meg, mondta. A dolgok egyelőre megoldhatatlanok. Miféle dolgok, replikázott a nő, hiszen meg lehet fojtani a füstöt és szelektíven lehet gyűjteni a hulladékot. Az öröktől fogva balga nő, sóhajtott a férfi és közölte L 2-vel, hogy megoldhatatlan dolog a marginalizáció, a diszkrimináció, a szegregáció, az emberi agy zsugorodásnak indulása (lásd, bunkóizmus), a piramisépítés elfelejtésének megállítása, a halál elkergetése, amikor zörgő ujjaival a halántékunkon kopogtat.
Állj, állj, állj, mondta a nő kezét felemelve. A tudósok már kavargatják a öröklét vizét. Botor vagy, mondta a férfi. Hát a másmilyen vizek?! Itt nyaldossák a cipőnket. Van ár és van bel. Mindegyik kitúrja a búzát, éhínség, satöbbi. És a magma? Itt van már fenn, hallod, hogy bugyog? Még senki se tapasztotta tenyerét a vulkánok szájára. Miért nem? Látod. Ez is a megoldhatatlan dolgok közé tartozik. A múltkor a cipész nem tudta kitágítania szűk cipőmet. Nincs erre való célszerszáma, mondta. Felfogod? Felfogod? Nem értem a bálna énekét. Nem tudunk kommunikálni a bálnákkal, pedig a dolgok kulcsa a bálna. A bálnák ismerik a kezdeteket és el tudnák mesélni a jövőt. Semmi sincs megoldva. És akkor rám szórod a csikkeket?
L 2 kínlódva hallgatott. Az arca szinte zöld volt a sok moszattól, amit főzelékként evett. Meg a reszelt lemonhéjtól és a brokkolipéptől. A dinók óta mindenki pusztít, próbált a hajdani Édenre célozni. A dinók jók voltak, mégis meghaltak, suttogta. Mindössze egymást ették, üvöltött a férfi. Leszögezte, nincs itt az ideje a Föld megmentésének. L 2 érvelni próbált: el kellene kezdeni. Nem akarsz velem Földet menteni, kedves? Nem, hördül fel a férfi és megcsókolta a nő zöld száját.
L 2 nem értett egyet, de azért összeköltözött a férfival. Esténként sokat beszélgettek. Kipöckölték az utcára a csikkeket és várták a világ végét.
Lenke festményei tele vannak színnel és élettel – még a szomorúság is úgy jelenik meg, hogy lüktet benne az átélés és az érzelemben való elmerülés.
Mindezek a képek-képzetek újrahasznosított anyagokon jelennek meg. A bejegyzésben párosítottuk a képeket a hátoldalukkal, amelyeken szerepelnek a képek adatai is. Érdemes elolvasni ezeket, hiszen az újrahasznosítható anyagok, vagyis ahogyan a körforgásos gazdaságban a hulladékot nevezik: a nyersanyagok tárháza végtelen!
Bemutatkozás:
És a képek. Gyönyörködjünk bennük!
Szívből gratulálunk az alkotónak és hálásak vagyunk, hogy megosztotta velünk a művészetét!
Magyar Ágota festőművész (Budapest) alkotásai más művészeti ágból ismerősnek tűnhetnek – egy nem annyira régi módszert választott a hulladékprobléma bemutatására: becsomagolta a természeti elemeket és tárgyakat. Lehet találgatni, vajon mit rejtenek ezek a csomagolások? Madarat, sziklát, csigaházat, kagylókat, bokrot? A néző képzeletére van bízva, hogy megfejtse a rejtvényt és szembenézzen a problémával.
Míg a festmények ezerszínűek, Toga (Nyíregyháza) verse csak egy színt keres a sivár szürkeségben. A vers is eléri, hogy az irodalmi eszközökkel megjelenített tájkép elementáris erővel vágja mellbe az olvasót, úgy, hogy a hideg futkos a hátán, ha belegondol az itt ábrázolt jövőbe. Másrészt viszont, azáltal, hogy a jövőbe helyezi a történés idejét, reményt is ad, hiszen még talán elkerülhető, hogy eltűnjön a Föld színéről ez az egyre halványodó szín.
Tóth Gabriella bemutatkozása:
“Tóth Gabriella vagyok (szül. 1976), azaz (Toga).
Egyek vagyunk, mégis különbözünk. Egyikünk mérnök Nyíregyházán, csendes, kis ember,
másikunk nyitott, áradó vallomás.
Örülök, és megtisztelőnek érzem, hogy különböző online felületeken, vagy antológiákban
szerepelhetek, és írásaim révén, a pozitív visszajelzések hatására, egyre nyíltabban
megmutathatom ezt az oldalamat is. Az építő kritikában fejlődési lehetőséget látok. Írásaim,
verseim a @togavers facebook oldalon olvashatóak.”
Magyar Ágota bemutatkozása:
“Pályázatomban a témával kapcsolatos már korábban készült munkáimat szeretném bemutatni. Festményeimet a környezettudatosságra való felhívás ihlette, a természet és az ember kapcsolata. A már évtizedek óta jelen lévő hulladékprobléma jelenére és jövőjére reflektáltam.
Azt gondoljuk, hogy az ember által készített tárgyak segítségével az öt természeti elemet megszelidítettük és kontroll alatt tartjuk (jó példa a repülőgép használat vagy az ásványvizes műanyagpalackok), de az emeberi telhetetlenség miatt nem tudjuk fenntarthatóan működtetni a civilizáció -egyébként hasznos- vívmányait. Átesve a ló túloldalára az emeberiség a jövőben a bolygónkat élhetetlenné teszi az élőlények, így saját maga számára is. A hasznos vívmányainkat a környezetünkkel együtt ellepi a szemét, így haszontalanná válnak. Ezért a természettől való elidegenedés mellett az egyre nagyobb problémát okozó szemét kérdését szerettem volna bemutatni, amely komolyan fenyegeti az emberiség jövőjét. A műanyag illetve a csomagoló anyagok mindent beborítanak, így a természetet is elfedik.
A tárgyakat több réteg csomagoló anyaggal borítottam be, majd festettem meg. A legfőbb motívumok amiket használok a tárgyak és a csomagoló anyagok. A sziluettszerű megjelenítés metaforája az egész világunkat elárasztó csomagoló anyagoknak, mivel a több réteg alatt absztrakt módon felismerhetetlenné válnak a tárgyak úgy, mint a természet a jövőben. Meghatározó szerepet kapott a kollázs technika, a különböző felületek és festék rétegek létrehozása. Az akril, olaj, lakk, szén és kollázs technika kombinációja egésszé formálja a kép részeit és rétegeit.
A képek célja az absztrakt stílus mellett a közvetett üzeneten keresztül, a gondolat ébresztés, és érzelmek kiváltása. Célom megjeleníteni a már meglévő környezetszennyezési problémákat és egy a jövőbe tekitnő víziót, ahol a csomagoló anyagok és a szemét már mindent belepett.” Ágota képei itt megvásárolhatók: https://agotamagyar.wixsite.com/amart
Tóth Gabriella (Toga):
Az elfeledett szín
Megjelent előttem, mint jóllakott,
émelygős gyerek.
Sebeit néztem, a bőrét,
és ahogy vizes- nyákos nyomokat hagyott.
Elfordultam tőle, hisz olyan furcsa hangokat adott,
nem akartam látni, hogy egyre bújik,
egyre félősebben rejti a bokor.
Biztosan megérezte, hogy idegenkedem tőle.
Színei oly furcsán hatottak, rég láttam hasonlót.
Talán egy filmben, valamikor régen.
A fekete, a fehér és a szürke már megszokott volt,
de ő, érdekes árnyalatban ostorozta szemem.
Mint étvágyát vesztett alak,
ki zacskót tartva borul a fák közé,
úgy puffaszkodott ő is.
Arcának rezdüléseit figyeltem,
már amennyire engedte,
hogy nézzem.
Féltem, de félt ő is.
Már arra gondoltam,
ez a hang, ez az arc, ez a szín
rosszat sejtet,
míg viseltem egy kérdést magamban,
a fekete- fehér- szürke betonban,
a ködlepte tájban, a száradó világban
megrokkant virágban elfeledett színnek mi a neve?
A dobozolt levegő kékje, igaz -e,
vagy csupán látomás,
és hogy a sárga nem csak csík a falon?
Az életre kelt színek még emlékként feszítenek.
Megöltük a szivárványt.
Fejvesztve tobzódtunk a mában,
majd elvesztve legszebb kincseink
búrába zárt, lakkozott művirág lettünk.
Megfojtott erdőkben kiszáradt lábnyomok.
Nem ismerjük már,
csupán a kor kórja,
a zöld nyákos test…
mi felemészt, s félelmet váj,
mint epét a máj.
Ismeretlen mérce.
Egy apró béka,
semmi más.
Kovács Krisztina 42 éves verselő alkotónk Ózdon él Hartyándi Flóra szabadlelkű fiatal alkotónk pedig Győrben. Most mégis “találkoznak”. Műveikhez gratulálunk, a flow érzést biztosan átélték alkotás közben…
Kovács Krisztina:
Nyers vers…
Haldoklik a Földünk és mi vagyunk az oka,
a nagybetűs EMBER, a teremtés bajnoka.
A globális válság mindenkit elér,
tartós tejet inkább már te se vegyél.
Kell-e a huszadik cipő, ing, ruha és gatya?
Ez nem más, mint pazarlás és ez nagyon para!
Kajára az ember egy csomó pénzt eltapsol,
de minek, ha a fele a kukában landol.
Öko, bio, natural – ez most a menő,
talán egyszer a fejünk lágya is benő’.
A műanyag világban bőszen szelektálunk,
mert a plasztiknál jobb életre vágyunk.
Ha nem cselekszel, az eredmény zord és mostoha,
aki nem látja mindezt, az vak és ostoba.
A mi szép planétánk egy isteni áldás,
védjük meg magunktól! – szól a segélykiáltás.
Sok okos ember a környezetvédelem tudora,
De talán e versnek is zöldítő a humora.
Kovács Krisztina:
Kőkemény közlemény…
Körülöttünk lassan mindent eláraszt a szemét,
és ennek mi élőlények isszuk meg a levét.
Az emberiség minden mocska és szennye
a tengerek vizébe van beleengedve.
A cetek gyomrába nylonzacskó kerül,
a vizek felszínén az olajfolt szétterül,
PET palackok ezreit sodorja a hullám,
és mi csodálkozunk a sok állati hullán…
Vajon meddig nőnek még a szeméthegyek?
Az esztelen pazarlás tényleg nem szúr szemet?
A mértékletességre már senki sem képes?
Nem látjátok, hogy hány kisgyermek éhes?
Pazarló módon élni meddig lehet?
És a tömegben az egyén mit tehet?
Szélmalomharc ez és kemény csatatér.
Van, ahol minden egyes falat kincset ér…
A legjobb hulladék az, amit meg sem termelünk.
Szemétben úszunk… Tényleg ez kell nekünk?
A 24. óra utolsó percében vagyunk,
de sajnos ezt mégsem fogja fel az agyunk.
Beköszöntött az ökológiai válság,
bolygónk megmentése csak egy hazug álság.
A talaj mérgezett és kéményfüstöt szívsz,
éppen ezek ellen vív harcot a Greenpace.
Ez a vers túl fekete és sajnos nincsen humora,
mert mi emberek vagyunk a természet ura és tumora…
A környezetedért Te is sokat tehetsz,
az újrahasznosítás élharcosa lehetsz.
Egész világunk rámehet a klímaváltozásra,
de akár Te is képes vagy a változtatásra.
Gyűjts szelektíven és gondold át, miből mennyit veszel,
hiszen pontosan az vagy, amit teszel és amit megeszel.
A szemléletmódváltás csodákra képes,
csak ki kell dobni a fejekből azt, ami férges.
Talán e költemény tettekre sarkall,
akár az ördögből is lehet angyal –
mert minden egyes sora igazat szól,
az üzenetét hát jegyezd meg jól!
Ami élő, azt meg ne öld!
Mert csakis így lehet zöld a Föld.
Kovács Krisztina:
“45 éves, 2 gyermekes anyuka és feleség vagyok, Ózdon élek, gyönyörű zöld környezetben. Szeretem a természetet és elítélek minden olyan tevékenységet, ami árt az élővilágnak. Talán túlzás, hogy versnek nevezem az írásaimat, inkább csak próbálkozások… Még soha nem csináltam ehhez hasonlót, nem neveztem be soha pályázatra, eddig csak a kollégáimat szórakoztattam a róluk illetve hozzájuk írt bolondos írásaimmal. Most viszont megpróbáltam e komoly és mindenkit érintő témához kapcsolódóan összeszedni a gondolataimat, és ennek köszönhetően főzés közben két “vers” is született. Az egyik komorabb hangvételű, nélkülözi a humort, a másik viszont könnyedebb, poénosabb. ”
Hartyándi Flóra:
“a mellékelt képen én vagyok látható, Hartyándi Flóra, ahogyan önmagamat meghazudtoló módon ellenállók a pihi-puhi, doromboló kísértésnek és csak az alkotásra koncentrálok, hogy teljesítsek egy határidőt. Ez is bizonyítja, hogy csoda dolgokra vagyok képes. Ha akarom. Meggyőződésem, hogy a művészetben minden lehetséges, ezért próbálok saját világokat teremteni. Új életet adok használhatatlan, tönkrement, felesleges tárgyaknak vagy éppen a természetben gyűjtött kincseknek. Hitvallásom: jó lesz ez még valamire! Már tudom is mire!
Alkotásaimba próbálok humort, többértelműséget bele vinni. Szeretem a népi, törzsi kultúrákat, a mitológiát, a groteszk-, szatirikus világnézeteket, a hagyományos kézműves technikákat és a modern vívmányokat egyaránt. Kicsit olyan vagyok, mint egy szenilis nagymama, aki imád horgolni, csak fonal helyett, damil akadt a kezébe, vagy aki drótból sző táskát, mert az tartósabb és mosni se kell annyit. Csupa spórolás, nincs igazam?
Nem szeretek pazarolni, főzni is a legjobban maradékból főzök, talán igaz ez az önmegvalósítás más területén is.
Hiszem, hogy legkésőbb 3 évente mindenkinek költöznie kéne, hogy megtanuljuk, mennyi mindenre nincs is szükségünk. Hogy amire nincs szükségünk, az jó lehet, még valaki másnak, vagy valami másra.”