Tanulmányút Leibnitzbe

Nem, ez nem a keksz városa, meg abban nincs is “t”. Ez az a város, ahol a natúrparkhoz legközelebb eső legmodernebb hulladékudvar található. Ide látogattunk el még áprilisban egy szakemberekből álló csoporttal.

Azonban hiába van közel hozzánk, hulladékot csak lakcímkártyával rendelkező környékbeli lakók vihetnek, így kerülik el a hulladékturizmust.

És mivel mára a hulladék fogalma is megváltozott, nem hulladékudvarnak, hanem “erőforrásparknak”, vagyis “Ressourcenpark”-nak hívják.  A hulladék ugyanis a körforgásos gazdaságban felértékelődik, amiből újat lehet készíteni vagy még jobb, ha ugyanabban a formájában, de megjavítva és tisztítva használjuk tovább tárgyainkat. Így lesz kétféle jelentése az “erőforrásparknak”: egyrészt megőrizzük a természetes erőforrásokat azzal, hogyha tartós tárgyaink vannak, másrészt nyersanyagként hasznosítjuk újra a szemetet, ami esetlegesen (fontos!) keletkezik.

A vezetés alatt megtudtunk olyan apró, de fontos és nagyon érdekes infókat, hogy miként működik Ausztriában a hulladékgazdálkodás: kötelező az élelmiszerhulladékot komposztálni, ezt elvileg ellenőrzik. Hogy miért fontos a komposztálás? Még így is 25-30%-a a háztartási szemétnek komposztálható lenne. Ez élelmiszerpazarlás, erőforráspazarlás, energiapazarlás és felesleges pénzkidobás a fogyasztó részéről. Ha nem sikerül megenni, lehet belőle talajjavító komposztot készíteni és máris visszaadtunk valamit a természetnek és nem pazaroltunk feleslegesen. Komposztálásra fel!

Harminc éve minden településnek kötelező jelleggel alapítania kell egy saját hulladékgazdálkodási szövetkezetet és részt is kell vállalnia belőle. Az illetékeket az adott település szabja meg. A polgárok az önkormányzatnak fizetik be, amit kell, majd az szétosztja az illetékes cégeknek. Számunkra szokatlan, hogy a fogyasztó a vizet, csatornadíjat stb. az önkormányzatnak fizeti. A számlán minden tételesen fel van sorolva.

Na, de nézzük, hogy néz ki ez a szupermodern “erőforráspark”.

Nagyon hasonlít egy benzinkútra. Nyitás után az autók különböző állomásokhoz járulhatnak, ahol megszabadulnak feleslegessé vált tárgyaiktól. Így néz ki a hely:

Az épület homlokzatán található még az a helység, ahol a használt olajat le lehet adni, valamint egy reuse-shop (most már nem írom ide magyarul, aki olvassa a blogot ismeri a kifejezést. Aki nem, a blogon megismerheti. 🙂 )

A “Ressourcenpark” szolgáltatásait olyanok is igénybe vehetik, akiknek nincsen autója. Ebben az esetben elszállítják a hulladékot a park teherautóival:

Az épületben pedig a nagyon alapos és aprólékos válogatás történik. Egyes esetekben elég modern eljárásokkal, mint például az akkumulátorok vagy éghető veszélyes hulladékok esetében:

Egyszóval mindenre van megoldás!

De következzenek inkább a képek:

Kintről:

Bentről:

A reuse-shop:

Ebédeltünk is Leibnitz belvárosában, a “Spitzwegerich” vagyis “lándzsás útifű” nevű étterem és bioboltban – természetesen vegetáriánus menüt:

Nagyon finom volt ám!

Az utolsó helyszínünk pedig a Leibnitz-i Carla-shop volt:

Zöld üdvözlettel:

Balázs Borbála