Azt gondolom, nem csak számomra nagyszerű dolog egy olyan parkban sétálni, ahol Ottlik Géza is „cőger” volt, és akinek az Iskola a határon című regényét az írónak a katonai alreáliskola intézményében az 1923 és 1926 közötti élményei ihlették. A séta résztvevői is azt erősítették meg a végén, hogy a séta élmény volt, az ismeretek a szép, őszi lombok között járva különösen hatottak. A jövőre 170 éve intézményt és parkját Pollini Frigyes mérnökkari százados tervezte, a parképítést is maga irányította. Az igazi felvirágzását Piers Vilmos természetrajztanár, botanikus intézeti tanár őrnagynak köszönheti. A tudós tanár szobra a gesztenyesor közepén rejtőzik. A főallé vadgesztenyéi nemcsak az egykori hadapródokat hívta masírozásra és csuklógyakorlatokra, de az ide érkezőt ma is a főépülethez kíséri.
A legidősebb vadgesztenye példányok minden bizonnyal Seitz Jakab százados (alezredes) parancsnoksága alatt az 1880-1888. években lettek telepítve, tehát megközelítőleg 140-150 esztendősek. A már rozsdás lombok között fiatal, zöld hajtásokat, és itt-ott virágokat is felfedeztünk. A száraz nyárra és a vadgesztenyelevél-aknázómoly levélkárosítására idő előtti lombhullatással és ilyen módon reagál a fa.
A parkba belépve három óriási koronájú, 4,5-5 méter törzskerületű juharlevelű platán vonzza magára a tekintetet. Az alatta lévő Hősi Emlékműnél tartják minden év júniusában a Cőgerek-napja alkalmából a koszorúzást és megemlékezést. A platán lemezesen leváló kérge alatt téli nyugalmukat megkezdő platán csipkéspoloskák tömege lapult. Az amerikai jövevény nagyítóval megnézve áttetsző, csipkés szárnyaival impozáns látvány, bár a jelenlétüknek a fa nem „örül”, mert a levelüket szívogatja. A déli parkrészlet felé elindulva számos juhar fajra (hegyi, korai, mezei, háromerű) akadunk. Az egyik legérdekesebb közülük a tarkalevelű hegyi juhar, aminek biológiai érdekessége, hogy levelének rendkívüli változatos világos- és sötétzöld mintázatát ún. ugráló gének (transzpozoonok) által létrehozott mutációk okozzák. A juharok ikerlependék termésükkel propellerszerűen messze tudnak terjeszkedni a szelek útján.
Utunk során felfigyeltünk a csuszkák hangicsálására is, akik az odvas fákban fészkelnek, a fekete diót tömegével beborító fehér fagyöngy bogyóiból lakmározó léprigók zajongására, valamint egy dióval érkező szajkó érkezésére is. Ebben a parkrészletben találjuk meg az intézmény talán leghíresebb fáját, egy égbe törő hegyi mamutfenyőt, ami impozáns látványával és közel 7 méteres kerületű törzsével tekintélyt parancsoló. Puha kérgű törzsét 8-10 gyermek tudja csak körülölelni. A kerti lak körül faritkaságok rejtőznek. A szeldeltlevelű hárs egyedüli példánya, a kanadai hemlokfenyő és a hegyeslevelű liliomfa látványa ugyancsak szívet vidámító. A gömböcskés tobozkájú mocsárciprusnál megemlékeztünk a várparkban álló óriás fajtársára, amit a Chernel család ültetett.
A park keleti része felé haladva ügyesen elkerültük a potyogó vadgesztenyéket. A hátsó épület mögött gyönyörködtünk a himalájai selyemfenyő tűleveleinek puhaságában, a csüngő eperfa „szomorúságában” és a vörösfenyők és mocsárciprusok sárguló lombjában. Az Ibériai-félszigeten őshonos andalúziai jegenyefenyő hajtásai hengeresek, tréfás neve „kolbászfenyő”.
A varroda épülete mögött álló kései végzetfa illata augusztusban, szeptemberben messziről odacsábítja az embert. A tudományos nevében a „clerodendrum” szó a görög „kleros” végzet, valamint a „dendron”, vagyis fa szavak összetételéből született és innen eredeztethető a magyar végzetfa elnevezés is. Nagy, szív alakú levelei mogyoróvaj illatúak, innen ered az angol nyelvterületen használt „mogyoróvaj-fa” elnevezés. Ennél csak virágai tetszetősebben, amíg fehér színűek és csillag alakúak. Illatos virágaik nyár végén, kora ősszel nyílnak. Csillag alakú, bíborra színeződő csészelevele közepén a kék bogyóterméssel igazán feltűnő jelenség.
Az egykori kórház épületének udvarán két egzóta fogad. A fehér hikoridió Észak-Amerikából származik, a „hikori” indián eredetű szó, „magot” jelent. Levelei páratlanul összetettek. Zöld burka éréskor négy félre hasad. Az amerikai vasfa szárnyalt, kétszeresen összetett levelei jellegzetesek. A pillangósvirágúak családjába tartozó növénynek nagyméretű hüvelytermése van, de ilyet ezen a példányon nem találunk, mert a növény kétlaki, és a parkban álló példány hímivarú (porzós). Ágrendszere agancsszerűen elágazó. Német neve Geweihbaum, ami „agancsfát” jelent. Fája tömör és nehéz.
A visszavezető utat vörös tölgyek és szelídgesztenyék szegélyezik. Az egykori szánkódomb közelében egy amerikai mocsártölgy termetes példánya áll. A főépület előtti tér legszembetűnőbb értéke egy vihar által megtépázott, kúposan szétterülő koronájú, terebélyes „kék” atlaszcédrus. Hordó alakú tobozai éréskor szétesnek. A városban a Hunyadi Mátyás-parkban látható Hunyadi Mátyás szobor egykor ennek a tövében állt. Végül a parkon átvágva megcsodáltuk az öreg Vénic-szilt, és a mellette agasodó hangyabolyt. A közelében ismét egy ritkaság, egy perzsa varázsfa állta utunkat. A gyepben még ilyenkor is feltűntek az agresszívan terjeszkedő indiai pimpók piros termései, amit sárga virága és felálló termése jól megkülönböztet a mi szamócáinktól. Nem tanácsos belőle enni. Az uszoda mögött közönséges gyertyán csüngő lombozatú változata „szomorkodik”. E helyen az Észak-Amerikából származó tulipánfák már sárga ruhát öltöttek.
Megállapítottuk, hogy a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény parkja a 131 taxonjával és közel 1400 fásszárú egyedével nagy kincs, jelentős értéket hordoz.
Az úton kifelé Ottlik Géza Iskola a határon művében leírt gondolatokkal búcsúztunk: „elindultak kifelé a hosszú főallén, a százéves fák emeletmagas sátra alatt…”
A park minden évszakban más arcát mutatja. Érdemes legközelebb is velünk tartani!
