Tisztazöld Hétforrás piknik – külsős szemmel

Sinkovics Csengét a Balaton-felvidékről hívtuk meg a Hétforrás Piknikre, mivel saját készítésű Zöldike standja elvarázsolt bennünket. (Hála Illés Péternek és a vízirigónak :)!)  Élőben még hihetetlenebb volt az egyszerű, művészi, környezettudatosító stand! Minden szervezőnek bátran ajánlom, mert kicsiben minden benne van, ami a lényeg!

Most pedig, hogy gyűjtögetjük a szombati rendezvényről szóló visszhangokat, Csenge facebook bejegyzése   egy  igazi zöld szemléletű összefoglaló a piknikről! Engedelmével  szóról szóra, fotóról fotóra közzéteszem! (Hogy olyan facebook mentes életet élő emberek is tartósan hozzájussanak, mint amilyen én lettem egy ideje…)  Köszi Csenge!

Szóval: Hétforrás Piknik Sinkovics Csenge szemével, szavával:

Hétforrás Piknik – Élj hulladékmentesen

Szombaton a Zöldike stand elstartolt élete első rendezvényén, ahol nagy szeretettel fogadták a Szervezők 🙂.

A Hétforrás Piknik kifejezetten a hulladékmentesség témája köré épült.
Bemutatkozott a helyi önkéntes szemétszedő csapat, volt alomWC bemutató, komposztálás, ismeretterjesztés a patakban lakó élőlényekről, beszélgetés meghívott előadókkal.
A riport során szó volt valódi értékekről, emberi kapzsiságról, hulladékmentességről, vásárlási szokásainkról, pénzről…
Érdemes lesz visszahallgatni, ha jól tudom, készült róla felvétel, ami talán elérhető lesz online is.

A rendezvény hulladékmentességéről:

Elképedve ámultam mennyire profi volt a szervezés, holott tudomásom szerint ez az első alkalom, hogy ilyen formát ölt ez a rendezvény. A helyszín egy meseszép erdőben volt Kőszeg mellett, messze a várostól, így különösen nehéz lehetett a szervezés, ennek ellenére mégis profira sikerült!

Az ebédes rendszer egyszerű volt: 1.000 Ft-os kaució ellenében az emberek kaptak üvegtányért és poharat, amit az étel elfogyasztása után visszavittek a pulthoz. A környezettudatos mosogatásról a szervezők gondoskodtak. 🙂
A borkóstoló szintén üvegpoharakkal történt: az emberek 500 Ft-ért megvették a poharat, majd a kóstoló végén visszakapták ezt az összeget.
Ennyi, semmi varázslat nem volt, de gördülékenyen ment minden 🙂.

Nem mellesleg a menü – a húsmentes saláta külön öröm volt a vargabéles mellé – a legfinomabb volt, amit valaha rendezvényen ettünk 🙂.

Összegezve: a szervező csapat számomra bebizonyította, hogy igenis lehet hulladékmentes rendezvényt szervezni!
A legfontosabb, hogy AKARNI KELL és nem a kifogásokat keresni… 🙂

Én nagyon sokat tanultam Tőlük, amit szeretnék itt helyben kamatoztatni, mert a Balaton-felvidék a rendezvények tárháza és sokat tanulhatnak ettől a kis csapattól.”

És most jöjjenek Csenge fotói, az alá (mellé) – itt a kép fölé – írt szövegekkel:

“A Zöldike stand készen áll!:

zöldike stand

Felkerült, mit használj helyettük:
Mosható pelenka-betét-intim kehely

A nedves törlőkendőre semmi szükség – moss kezet helyette. 😉:

Az új kirakó is elstartolt 🙂:

A Zöldike stand kézműves részlege 🙂:

A profi szervezőbrigád egy része az ebédes pultnál! 🙂:

A tányérok várják a vendégeket – később tervezik, hogy kiadják rendezvényeknek a “szettet”, amiből bevételre tehetnek szert.:

Üvegpoharak 🙂:

A menü 🙂:

Ásványvizes palackok helyett szóda.:

Limonádé üvegedényből üvegpohárba 🙂:

Evőeszközök, szalvéták – nulla műanyag:

Egyszerű, profi leírás, hogyan lehet hozzájutni az ételhez 🙂:

Vargabéles üvegtányérban.:

A legfinomabb húsmentes saláta! 🙂:

 

Üvegtányérok használat közben 🙂
Mennyivel kellemesebb ilyenből enni!

Az egyszer használatos műanyagtányérokba vígan tesznek forró ételt. Nem olvastam még utána de érdekel, hogy valaha vizsálták-e, mi oldódik ki hő hatására belőle. Felírom az olvasandók listájára. 😃:

Kirakózás

Egy kis körmöcskézés gyapjúfonalból 🙂:

Az Erdőlakók kirakónak is volt sikere 🙂:

A mesés helyszín:

AlomWC!
Imádom!
Mi is készítünk egyet idehaza, az biztos!:

A mesés helyszín.”:

 

Köszönjük Csenge a kedves zöld szavakat! Visszavárunk!

/Hné Korom Zita/