Németh Amira 8. osztályos pályázónk prózai írását olvasva, beletekinthetünk egy mai 14 éves fejébe. Hihetetlenül jól visszaadja azt az érzést, hogy mi jár egy felhőket szerető, a tudatos gondolkodás felé nyitott nyolcadikos lány gondolataiban…

Zámbó Dorottya budapesti egyetemista Kirándulás című rajza a rengeteg hulladékra hívja fel a figyelmet, amit az emberek hordanak az erdőbe.

 

Gratulálunk a szívet -lelket megérintő alkotáshoz!

 

Németh Amira

AZ ÉN FÖLDEM!

 

Az iskola falai között volt egy fiatal lány, amikor az időjárás már tél felé mutatott. Hamarosan jött az az igazi hideg, az, amit a lány szeretett,bár mindig fázott miatta. Ezen a pénteki napon nem volt olyan hűvös az idő a lány mégis vacogott, éppen ezért sietve lépett be az osztálytermébe és ült le a helyére, ami mellett egy radiátor kapott helyett. Kezét melengetve nézte az ablakban elhelyezkedő virágot. Azonban ez rövid idő után unalmassá vált, így talán egy kevéske unottsággal hajtotta a fejét a padra és tekintett ki az ablakon. Kint csak a kék égbolt volt és falu révén az otthonos kis kuckók, házak. A lányt főképp a kék égbolt érdekelte, kötötte le és azon belül is a súlytalanul “lebegő” felhők.

Unalmát csökkentve a lány játszadozni kezdett a gondolattal milyen alakja, milyen formája, milyen árnyalata lehet a különböző lebegő vattacukroknak. Volt, ami aranyos bolyhos nyuszira hasonlított, azonban ennek az ellenkezője, az ijesztő pikkelyes sárkány is helyett kapott a kékségen. Volt világosabb és sötétebb színű felhő mind- mind a nap állása miatt változhatott. Talált hullámos, egyenes, görbe és összeragasztott formákat is. Voltak, amelyek összekapcsolódva álltak, vagy épp amelyek távol húzódtak egymástól. A lányt lekötötte egy ideig a felhőkkel való játszás. Jó időhúzás volt! Végre ez csillapította az unalmát.

Az égen fel vélte fedezni a kisebb vagy épp esetleg nagyobb madarakat is amik, akik V alakban vonultak el a távolba. Egy pillanatra a lány is szívesen lett volna madár. Szívesen szállt volna el, gondtalanul és szabadon. Szívesen bontogatta volna a szárnyait, repült volna ki az ablakon és szabadult volna a kötelességei elől.

A felhők mögül kikacsintott a Nap sugara is. Ez így egészen szép képet alkotott a lány szeme előtt.

A fiatal nő csak egy pillanatra tekintett le az égről, hogy köszönthesse társait, viszont amint visszahelyezte a fejét a már kényelmes pozícióba a tájkép megváltozott. Se szép, se különleges nem volt. Hirtelen tűntek fel a füstfelhők és a kipufogógázok, amik beszennyezték ezt a gyönyörű eget.

A lány dühösen meredt fel az égre és nézett körbe rajta. Nem értette, hogy változhatott meg ilyen gyorsan ez a gyönyörű táj. Vissza akarta csinálni eredeti szépségére és helyzetére, de félt ez már túl késő. Változtatni akart a kinézetén. Nem akarta látni azokat a csúnya, szürke gumókat az égen. Ő a felhőket akarta csodálni, a madarakat és a távolodó tájat.

Az ég már nem volt szép a lány számára. Szennyezett és szürke volt, pedig pont a szürke hétköznapjaiból szakította ki ez a táj a lányt. Most mégis ez terelte vissza oda.

A lány nem adta fel! Színt és szépséget akart csempészni a napjába. Letekintett a földre, ami érintetlenül terült el mellette. A szemet igéző zöld fű, ami talán enyhén már deres volt. A tűfenyők, amik már karácsony alkalmából kicsit díszítve voltak. A rózsakarók, amik talán enyhén meg voltak csonkítva és, így csupaszon álltak ki a földből.

Észrevette a földön szaladó kis mókust, akinek a pofazacskója tele volt élelemmel. Feltűnt neki az aprócska lóhere és muhar “csorda” is, ami egymást felváltva követték a keskeny kis utacskát.

A lány dühét az éggel kapcsolatba most ismét a nyugalom váltotta és fokozta az élethez való kedvét. A hölgyemény barátainak is feltűnt a csendes mivolta, de nem törődtek különösebb képen vele. Mindannyiuk a saját világában volt még, reggel lévén. Mind esetlenül járt össze-vissza. Mindnyájan fáradtan dőltek a padra.

Minden apró kis rovar, állat és növény felkeltette a lány figyelmét. Hogy teljesen őszinték legyünk sokkal inkább érdekelte ez, mintsem a fizika átnézése vagy a matematika gyakorlása! Pillanatnyilag nyugodt és felszabadult volt, nem rágódott a közelegő felvételin és továbbtanuláson! Nem aggódott a jegyei miatt vagy épp az íradandó dolgozatok miatt! Nem hiányolta a családja jelenlétét és a kiskutyája társaságát! Végre nem kattogott az agya! Kikapcsolt, pihent egy picikét! Igazán jól esett neki.

Egy pillanatnál talán több ideig hunyta le a szemét. Kicsit összeszedte magát lelkileg a mai nap sikeres végzése érdekében, majd ismét a füves kertre tekintett.

Idegesen kapkodta jobbra és balra a szemét, még a szemeit is megdörzsölte nem téved-e. De sajnos nem! Mindenhol szemét volt!

Üres kólás flakonok, kiürült üdítős konzervek és papírgalacsinok. Szanaszét terülve a kertbe. Nem volt sok, de volt! Ami pedig elrontotta a táj szépségét.

A lány ellenkezni szeretett volna, fel szerette volna szedni a szemetet! Szelektíven akarta volna őket gyűjteni! El akarta takarítani mielőtt még több lesz és a táj teljes szépségét elrontaná.

Kénytelen lett volna mások után takarítani! Kénytelen lett volna zsákot, kesztyűt ragadni és eltakarítani azt a koszt, amit mások termeltek!

Dühös volt a lány! Nem akart volna ilyet tenni, nem akarta a másik szemetét megfogni, de kötelességének érezte. Tudta, hogy meg kell tennie. “Övé volt” a Föld. Kötelessége volt vigyázni rá, megóvni és tisztítani.

A lány székét kitolva állt fel, hogy megvalósítsa a tervét, azonban a nyelvtan tanára már belépett a terembe. Kénytelen volt 7 órán keresztül figyelmen kívül hagynia a szemetet, hisz csak addigra végzett a napi tanulással.

Azonban mikor minden dolgával végzett vagy éppenséggel ő maga vetett végett neki,  takarítani kezdett. Felszedte mások szemetét, összeszedte mások kartonját és műanyagját. Ő volt az, aki mindenki más helyett cselekedett. Hiába volt már fáradt! Hiába lett volna elég dolga még! Hiába kellett volna tanulnia egy-két dolgozatra, fontosabbnak tartotta a Föld megtisztítását. Ő fog még ki tudja mennyi évet rajta tölteni. Ő neki adatott meg a lehetőség, hogy élhessen. Ő élhette mindennapjait a Földön. DOLGA ÉS KÖTELESSÉGE VOLT MEGTISZTÍTANIA A TÁJAT.

 

 

Zámbó Dorottya bemutatkozása:

Zámbó Dorottya vagyok, a MATE Tájrendező és kertépítő mérnök alapszakán tanulok. Számomra fontos a környezet- és természetvédelem, illetve szeretném jobbá tenni környezetemet. Szeretek kirándulni, alkotni, megismerni, felfedezni új dolgokat. Az alkotásom a rengeteg hulladékra hívja fel a figyelmet, amit az emberek hordanak az erdőbe.