Mandel Imre is írói álnevet választott, ő Tokajban él és 54 éves.  Érdekes szemszögből közelíti meg a szemetelés problémáját humoros írásában :). Dömötör Szilvia Luca natúrparki lakos,  Csepregen él, és alig múlt 30.   Hulladékokból készített kollázs képe igazán tetszetős. A két alkotás szép kiegészítői egymásnak.

Gratulálunk az alkotóknak!

 

Mandel Imre

SZEMÉT

 

Hetek óta látom a kis plakátokat városszerte, hogy szemétszedés lesz valamikor.

Mit akarnak ezek szedni? Patika tisztaság van az egész városban. Senki nem szemetel, ha mégis elejt valaki egy papírzsebkendőt vagy egy csokispapírt, a közmunkások rögtön ott teremnek és felkapkodják a szemetet. Semmi dolguk sincs, vagy alig valami. Legalábbis úgy tűnik, mert legtöbbször csak ténferegnek, ha látom őket. Senki sem szemetel. Csak mi, szemetelők. Ha én nem dobálnám szét a cigi csikkeket – szigorúan a fűbe, hogy a szél el ne vigye, még ennyi dolguk se lenne a közmunkásoknak, munka nélkül maradnának.

Én nem cigizek. Az egyik vendéglő teraszán gyűjtöm egy zacskóba a hamuzókból a csikkeket, hogy aztán szétdobálhassam. Én odafigyelek másokra. Mindig a buszmegállók környékén szórom szét a csikkeket és figyelek, hogy füves területre hulljanak, aztán beletaposom a fűbe, hogy a szél ne hordja szét a járdán és az úttesten. Sokszor teljesen felesleges fáradoznom. Ezek az emberek, ők, mindent tisztán tartanak. Önfeláldozásuknak határa sincs! A külső szemlélő gondolhatná, hogy a közmunkás semmit se csinál csak ténfereg vagy bort iszik flakonból. Ez csak a látszat! Nem tehetnek arról, hogy éppen akkor nincs szemét sehol, amikor látják őket. Bezzeg amikor szorgosan szedik a maghéjat meg a csikkeket, akkor senki sem bólint elismerően, hogy „lám, szedik a szemetet a közmunkások” és ők szemérmesek. Nem akarják szembesíteni az utca emberét azzal, hogy „mi a TE szemetedet szedjük”, inkább megvárják amíg senki sem látja és akkor összekapkodják még a taknyos zsebkendőket is. Tettre készek.

Kénytelenek ők maguk szotyizni meg cigi csikkeket szétdobálni, hogy aztán maguk után feltakaríthassák a szétköpködött maghéjat, cigi csikket. Letéptem két plakátot az utcai hirdetőtábláról és apró miszlikbe szaggattam aztán szétszórtam a fűbe. Hagy örüljenek.

Ráment két éjszakám, hajnali négyig fagyoskodtam a folyóparton. A szemétszedést megelőző két éjszaka nyolc zsák szemetet és néhány flakont szórtam szét valamint az éjszaka elfogyasztott energiaitalos dobozokat is eldobáltam. Nagyon hideg volt és nehéz volt a sötétben bukdácsolni zajtalanul. Nagy figyelmet fordítottam arra is, hogy a lelkes természetvédők ne fogjanak gyanút. Spontán szemetelők, erre járó turisták keveredjenek gyanúba helyettem. Majdnem elfelejtettem, második este besegített néhány barátom, hoztak otthonról festékes dobozokat, vissza nem váltható üvegeket és még egy akkumulátort is sikerült elcipelnünk az egyik fa alá. Repkedtek a konzervdobozok, befőttesüvegek, régi lomok. A színes szórólapok és újságok méltóság teljes szárnyalással lepték el még az alacsonyabb bokrok ágait is. Jó móka volt. Elégedetten szemléltük művünket. A szemétszedők holnap nem fognak csalódni. Lesz mit a zsákba aprítani!

Többször is elsétáltam a szorgos gyűjtögetők mellett, néhány fényképet is készítettem.

„Ilyen volt, ilyen lett.”

Szépen összetakarítottak, alapos munkát végeztek és ami a legfontosabb: Elégedett mosollyal az arcukon, vidáman kapkodták a szemetünket. Egy fotó kedvéért közösen nézték rosszallóan, homlokukat ráncolva az összegyűjtött szemetet. A fejcsóválás úgysem látszott volna a fényképen. Örültem, hogy mindenki elégedett a mennyiséggel. Nem kis munka volt. Nekünk se és nekik se.

Másnap még nagyobb volt az öröm, amikor a ráncolt homlokú kép hatására a nagy közösségi oldalon több száz ember jelezte ha tudta volna, akkor ők is eljöttek volna. De majd legközelebb! Megígérték. Tényleg jó volna még egy ilyen remek hangulatú összerándulás tavasszal is. Szerintem is. Szemét lesz bőven, én ezt tudom megígérni. Van még otthon négy zsák rongy és télen nem égetném el a lestrapált gumiabroncsokat se, úgy is csak füstölnek a kazánban, alig melegítenek valamit. Jól mutatnának a természetvédők zsákjain, mint valami kapitális trófeák. Büszkén pózolhatnának és mesélhetnék a nagy kalandot, hogy milyen nehéz volt kirángatni a térdig érő sárból ezeket. Közelednek az ünnepek. Rengeteg szemetet termelek ilyenkor, csomagoló anyagok, válogatott ételek maradékai, flakonok, üvegek. Ezeket mind elteszem a tavaszi nagytakarításra. Milyen jó lesz majd nekik összeszedni!

Én egy kicsit csalódott vagyok. Csalódtam, mert nekünk szemetelőknek senki meg se köszönte a munkánkat. Pedig nélkülünk hiába gyűlt volna össze az a sok ember. Ha mi nem vagyunk, nekik sem lett volna dicsőség, csak tekergették volna a nyakukat „most akkor mi legyen?”. „Legközelebb hozzon mindenki magával szemetet!” A szervezők széttárt karokkal, zavartan pisloghattak volna, a szponzorokat is elvesztették volna. Soha többé nem adna nekik senki ingyen szemeteszsák tekercseket. Nézem a nagy közösségi oldalon a városi csoport képeit, milyen vidámak, tényleg önként, együtt csinálták. Szendvics is volt. Azért egy „köszönöm” jól esett volna nekünk, szemetelőknek is.

 

Dömötör Szilvia Luca :

Dömötör Szilvia Luca vagyok, a képen a 8 éves rottweilerem, Zeusz látható melettem. Hobbim többek közt a festés, különböző papírokból alkotás. Ha van egy papírtáskám, nem dobom ki, felhasználom: festek rá, csíkokra tépem, befestem teával, kávéval, kollázst készítek belőle, így is  védve a környezetet a felesleges hulladéktól, új életre keltve egy másnak csak szemétnek nyilvánított papírtáskát. De nem csak papírtáskákat hasznosítok újra, ahogy a beküldött kollázson is látható, a “bordás” karton felső rétegét leáztattam, a “szobrot” egy régi füzet borítójából vágtam ki és tollal, szikével “szobrosítottam”.  A körkörös rész madzagból készült.

 

Mandel Imre (írói álnév):

Fontosnak tartom, hogy a velem dolgozó fiatalokat rávegyem a tudatosabb életvitelre. Eredményként könyvelem el, ha a műanyag flakont már nem dobja a szemétbe vagy az elhasznált ceruzaelemet az erre a célra kijelölt gyűjtőbe teszi, nem a háztartási hulladék közé dobja. A kedvenc környezettudatosságot erősítő kérdésem: “Mit fogsz mondani a gyerekeidnek, kinek köszönheti, hogy csak szkafanderben lehet az utcára menni?”

Hobbiból írogatok rövid prózákat, szeretem kifordítani a valóságot. Ezzel az írással talán enyhíteni lehet a felelőtlen szemetelők lelkiismeretfurdalását.

 

Gratulálunk az alkotóknak!